A műtárgy.com legújabb összeállításában az egyetemes művészettörténet kiemelkedő alakjai mellett olyan régiók művészetére is felhívja a figyelmet, amelyek eddig kevésbé álltak a hazai műbarátok érdeklődésének középpontjában.
A vonal – Heidi Horten Collection, Bécs, március 8-ig
A vonal központi szerepet játszik a műalkotásokban; hol szubjektív gesztusként, hol mérnöki precizitással határozza meg a formákat, képezi a kontúrokat és a határokat; elválaszt vagy éppen összeköt. Dokumentálja az időt és a teret, a valóságot ábrázolja vagy illúziót kelt, megragadja azt, ami csak a képzeletben létezik – ezeket az állításokat igazolja és illusztrálja a még mindig fiatal, de Bécs művészeti színterén máris fontos szerepet betöltő magánmúzeum tárlata. A modern és kortárs munkákra fókuszáló kiállításon a rajzok töltik be a központi médium szerepét, de számos példa érzékelteti azt is, hogyan lép ki a vonal a térbe, hogyan reagálnak az alkotók a vonal segítségével az őket körülvevő világ társadalmi és politikai valóságára. A tárlat több mint félszáz művész alkotásaiból válogat; kedvcsinálóként álljon itt közülük Gustav Klimt, Egon Schiele, Paul Klee, Lucio Fontana, Marcel Duchamp, Cy Twombly, Pablo Picasso, Lucian Freud és Vera Molnár neve.
A papír varázslata. Rembrandtól Kieferig – ALBERTINA, Bécs, március 22-ig
Az ALBERTINA az utóbbi évtizedekben a látogatói igényekhez igazodva többnyire olyan kiállításokat rendezett, melyeken a festmények álltak a középpontban, saját gyűjteménye azonban továbbra is a papíralapú munkákra koncentrál. Most, a múzeum fennállásának 250. évfordulója alkalmából ebből, a hat évszázad művészetét felölelő, a világon a maga nemében a legnagyobbak közé tartozó gyűjteményből láthatunk talán minden korábbinál gazdagabb, átfogóbb válogatást. A több mint egymillió (!) darabot számláló kollekcióból úgy válogatták ki a tárlaton látható alkotásokat, hogy azok ne csak a különböző korok legismertebb alkotóinak munkásságából adjanak gazdag ízelítőt, hanem érzékeltessék a papír képzőművészeti felhasználásának rendkívül sokoldalú lehetőségeit is. Az ikonikus remekművek mellett a látogatók frissen felfedezett, vagy eddig még sosem kiállított munkákkal is találkozhatnak. A mintegy 70 alkotó között – mások mellett Rembrandt, van Dyck, Tiziano, Albert Altdorfer, Lucio Fontana, Yves Klein, Anselm Kiefer és Günther Uecker társaságában – Victor Vasarely is szerepel.
A kései Picasso – Moderna Museet, Stockholm, április 5-ig
Gyakori, hogy a hosszú pályát befutott művészek nem minden alkotói korszakát értékeli egyformán magasra az utókor. Ez alól még a művészettörténet olyan nagyjai sem jelentenek kivételt, mint Pablo Picasso, akinek kései műveire hosszú ideig jóval kisebb figyelem irányult, mint a fénykorának tekintett évtizedekben született alkotásokra. A 80-as évektől kezdve aztán lassan változni kezdett a kései munkák megítélése és a művész életének utolsó évtizedében született alkotások, amik Picassot már nem úttörő lázadóként, hanem újragondoló, szintetizáló elemzőként mutatják, ma már a korábbi korszakaihoz hasonló elismertségnek örvendenek. Most ezekből, a Picasso életének utolsó évtizedében, 1963-1973 között született munkákból mutat be 50 festményt és 30 rajzot a stockholmi múzeum. Picasso alkotásai harminc év után először láthatók újra Svédországban egy nagyszabású egyéni kiállításon.
Nigériai modernizmus – Tate Modern, London, május 10-ig
Amikor Nigéria művészete először került a nemzetközi érdeklődés előterébe, még nem a modern és kortárs alkotókra irányult a figyelem, hanem – a benini bronzok formájában – a régmúlt korok nemzetközi szinten is kiemelkedő kvalitású alkotásaira. Ezt és a globális színtér hagyományos régióin kívül eső területek művészete iránt megnövekedett érdeklődést kihasználva az utóbbi években a modern és kortárs nigériai művészetnek is sikerült a korábbinál jóval nagyobb figyelmet kiharcolnia, aminek eddigi talán legfontosabb eredménye a Tate Modernben rendezett mostani kiállítás. A tárlatot Nigéria függetlenné válásának 65. évfordulójához időzítették; a több mint félszáz művész 250 alkotása a függetlenné válás utáni évtizedek művészetét reprezentálja. A bemutatott művek nagy része főként a helyi művészet saját, több évszázados hagyományaiból és az ország etnikai sokszínűségéből táplálkozik, ugyanakkor tükrözi az európai művészet befolyását is. Ennek oka nemcsak a gyarmati múltban keresendő, hanem abban is, hogy a modern és kortárs nigériai művészek nem kis része Nagy-Britanniában tanult, sokan ma is ott élnek és alkotnak.
Frida: Egy ikon születése – Museum of Fine Arts, Houston, január 19. – május 17. között
A houstoni múzeum kitűnően időzítette a Frida Kahlonak szentelt tárlatát, hiszen a XX. század második harmadának kiemelkedő művésze alig két hónapja vált a legdrágább női alkotóvá, amikor Az álom (Az ágy) című festményéért a Sotheby’s-nél 54,7 millió dollárt fizettek. A kiállítás az 1954-ben elhunyt művész 30 remekművét gyűjti össze és Kahlo archívumából származó fotók, dokumentumok, emléktárgyak segítségével megpróbál választ adni arra a kérdésre is, hogyan vált az életében kevéssé elismert művész a halála utáni évtizedekben igazi, a popkultúrára is jelentős befolyást gyakorló ikonná. Talán egyetlen korábbi tárlat sem térképezte fel ilyen részleteséggel – mintegy 120 mű bemutatásával – Kahlo hatását pályatársaira és a későbbi művésznemzedékekre, kezdve a 30-as évek mexikói szürrealista alkotóitól egészen napjainkig. Jó hír, hogy ez az izgalmas tárlat a későbbiekben eljut Európába is, az év második felében a londoni Tate Modernben lesz látható.
Cezanne – Fondation Beyeler, Riehen, január 25. – május 25. között
Paul Cezanne azok közé a „blue chip” művészek közé tartozik, akiknek neve mágnesként vonzza a múzeumlátogatókat. Az egyik legfontosabb svájci művészeti múzeum kiállítása még inkább „biztosra megy”, hiszen a halhatatlan művész legtermékenyebb és máig legnépszerűbb kései korszaka alkotásaiból válogat. A modern festészet atyjának tartott – Picasso által „valamennyiünk atyjának” nevezett – Cezanne a művészettörténészek szerint minden ecsetvonásával újradefiniálta a festészetet. Dél-franciaországi műtermében főként portrékon, tájképeken – köztük kedvenc hegyét, a Montagne Sainte-Victoire-t ábrázolókon –, fürdőzőket megörökítő jeleneteken dolgozott, melyek közül most mintegy 80 olajkép és akvarell kerül a látogatók elé. Az alapítvány saját gyűjteményéből származó alkotásokat a világ legjelentősebb múzeumaiból és magángyűjteményekből származó művek egészítik ki.
Paula Modersohn-Becker és Edvard Munch. Az élet nagy kérdései – Staatliche Kunstsammlungen Dresden, Albertinum, február 8. – május 31. között
Hogy a nagy norvég festő, Edvard Munch kérdésfelvetései mennyire általánosak és örökérvényűek, jól mutatja, hogy a múzeumok igen gyakran mutatják be műveit egy másik jelentős művész munkáival párbeszédbe állítva – és ezek a dialógusok rendszerint jól működnek. A kiválasztott „partner” a drezdai múzeumban ezúttal Munch egy lényegesen rövidebb pályájú kortársa, a német Paula Modersohn-Becker. Dialógusukban férfi és nő, két eltérő világ és különböző temperamentumok kerülnek szembe egymással. Ami közös bennük, hogy mindketten az élet nagy kérdéseire keresték a választ, a születéstől egészen a halálig.
Mindkettejük pályájának első évtizedei – illetve Modersohn-Becker egész pályája – a XIX-XX. század fordulójának idejére estek, amikor a festészetet megújító új művészgeneráció az életet az elmúlóban lévő XIX. század hagyományaival, kiüresedésével, „állóvizével” való szembenállásként értelmezte. Az oslói Munch Múzeummal közösen rendezett tárlat apropója Modersohn-Becker születésének 150. évfordulója.
Címlapkép: Paula Modersohn-Becker: Önarckép állra tett kézzel. 1906, olaj, falemez, 29 x 19,5 cm. Forrás: Wikimedia Commons
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
