Miközben a globális aukciós piac évek óta gyengélkedik, a design tárgyak iránt folyamatosan növekszik a komoly áremelkedést generáló kereslet. Arra azonban így is kevesen számítottak, hogy a néhány éve elhunyt francia François-Xavier Lalanne vízilovat formáló bárkocsija a maga kategóriájában elképesztően magas áron, jutalékkal együtt 31,4 millió dollárért cserél gazdát – derül ki a műtárgy.com jelentéséből.
A design tárgyak piaca virágzik – aukciós forgalmuk az ArtTactic adatai szerint az idei év első felében 172 millió dollárt tett ki, ami 20,4%-os növekedést jelent az előző év hasonló időszakához képest és a mostani rekordár szinte önmagában is garancia arra, hogy az egész évi számok sem lesznek rosszabbak. Ebből a fellendülésből természetesen számos alkotó profitál, de talán senki sem olyan mértékben, mint az újdonsült rekorder, a szobrász-festő-designer François-Xavier Lalanne. Művei már életében keresettek voltak, az „árrobbanás” azonban 2008-as halála után következett be. 2010-ben a 364. helyen először került fel a világ 500 legnagyobb aukciós forgalmú művészének az artprice által publikált listájára; összforgalma ekkor 3,3 millió dollárt tett ki, legdrágább műve pedig 432 ezer dollárért kelt el. 10 évvel később nevét már a 39. helyen találjuk és forgalma több mint a tízszerese volt az évtizeddel korábbinak. Újabb két évvel később, 2022-ben már a 20. hely az övé 119,6 milliós összforgalommal és 8,4 milliós rekordárral. Tavaly pedig korszakokon és műfajokon átívelően ő volt a 10. legnagyobb forgalmú művész – közvetlenül Alberto Giacometti mögött és megelőzve a művészettörténet olyan nagyjait, mint Van Gogh, Chagall, Rothko vagy Renoir. Csúcsára 2024-ben már 18,5 millió dollár volt, a trend tehát egyértelműen emelkedő, a december 10-i, közel félórás licitcsatában született New York-i eredmény mégis minden várakozást felülmúlt – így a művet kalapács alá vivő Sotheby’s-ét is, hiszen előzetesen ők is „csak” 10 millió dolláros becsértéket adtak meg.
De mi is ez a merőben szokatlan műtárgy, ami ennyi licitáló fantáziáját mozgatta meg? Tipikus munka egy olyan művésztől, akinek szárnyalt a fantáziája és adott esetben nem riadt vissza az extravagáns megoldásoktól. Ugyanakkor azt akarta, hogy az emberek közel érezzék magukhoz a munkáit, amit főként úgy kívánt elérni, hogy azokat valamilyen praktikus funkcióval látta el, hogy rávegye tulajdonosaikat mindennapi használatukra. Az alapot legtöbbször valamilyen állatfigura jelentette – a víziló mellett a bárány is kedvencei közé tartozott – és ezeket alakította úgy át, hogy alkalmasak legyenek a nekik szánt gyakorlati funkció ellátására, azaz pl. ülni, feküdni, étkezni lehessen rajtuk vagy bennük, vagy rakodni lehessen rájuk. Van, hogy a forma rögtön elárulja a neki szánt funkciót, de például a mostani „rekorddöntő” víziló nem ilyen – messziről ő csak egy „egyszerű” víziló. De ha észrevesszük, hogy a feje és a háta is nyitható, akkor különös világ tárul elénk: a víziló „testében” minden van, amit egy jobbfajta bárszekrénytől vagy zsúrkocsitól el lehet várni. A – természetesen forgatható – palacktartó, a jégtartó, a különböző tálcák, tányérok és poharak szellemesen és praktikusan vannak beépítve a víziló „belső terébe”.
A jó proveniencia, egy közismert és gyűjtőként nagy tekintélyű előző tulajdonos mindig értéknövelő tényező és ez most is minden bizonnyal segített feljebb tornázni a tétel árát. A mű 1976-ban az olajiparban milliárdossá vált Schlumberger-család egyik tagja, Lalanne korai patrónusa és gyűjtője, Anne Schlumberger megrendelésére készült és egészen mostanáig a rendkívül eklektikus, de igen sok nagyértékű művet tartalmazó családi kollekció része volt, azaz a piacon most vált először hozzáférhetővé. (Idén és jövőre a gyűjtemény számos darabja kalapács alá kerül; a Sotheby’s a különböző munkákat – éppen a kollekció eklektikus volta miatt – több aukció anyagába építi be.) A mű jelentőségét fokozza, hogy miközben Lalanne műhelyéből számos víziló került ki – ez volt egyik legkedveltebb és a potenciális vásárlók által is igen jól fogadott figurája –, ez a példány egyfajta prototípus volt, teljes egészében Lalanne sajátkezű munkája s az egyetlen, amelyik rézből készült; a későbbi változatokhoz már bronzot használt a művész. Schlumbergerék nem csak esztétikai értékkel bíró műtárgyként tekintettek a bárkocsira, hanem mindennapi életük részévé tették, messzemenően kihasználták gyakorlati funkcióit.
Lalanne olyasfajta műveket alkotott, melyek – egyik kritikusa találó gondolatával – még a legszigorúbb minimalistákat is elgondolkodtatják elveikről. A vízilovak és a bárányok csak kiragadott példák a művész „állatkertjéből”; találunk ott lovakat, szamarakat, elefántokat, majmokat, madarakat, nyulakat is, időnként egyesével, máskor kisebb-nagyobb csoportokat alkotva, esetenként valóságos nyájként.
Abban, hogy a művészre idén az elmúlt években már megszokottnál is nagyobb figyelem irányult, szerepet játszott az is, hogy nem Schlumbergeréké az egyetlen, mostanában kalapács alá került, Lalanne műveinek jelentős válogatását kínáló ismert magángyűjtemény. Szeptemberben, ugyancsak a Sotheby’s-nél, de nem New Yorkban, hanem Londonban árverezték Pauline Karpidas szürrealista súlypontú kollekcióját, melyből Magritte és Dali festményei mellett ugyancsak Lalanne művei bizonyultak a legkelendőbbnek, nem kevesebb, mint egynegyedét adva az aukció 73 millió fontos összforgalmának. Nem lenne tehát meglepő, ha Lalanne nevét idén is a 10 legnagyobb aukciós forgalmú művész listáján találnánk meg.
Címlapkép: François-Xavier Lalanne, Víziló bár, 1976, réz, nikkelezüst, rozsdamentes acél, sárgaréz, festett fa, 105 x 190 x 68 cm, unikát. A Sotheby’s jóvoltából
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
