A június 26-án nyíló kiállítás a századfordulón élő nő gardróbjába és életmódjába nyújt betekintést az Iparművészeti Múzeum Textil- és Viseletgyűjteményéből válogatott tárgyegyüttes segítségével. A korabeli öltözékek és kiegészítők – legyezők, táskák és napernyők - bemutatásával felidézzük a szecesszió alkotta új, légies nőideált, aki számára már nemcsak a külcsín, hanem a belbecs is különösen fontossá vált.

A szecesszió egyszerre zárta le a 19. század pompára törekvő viseletét és indította el a 20. század racionális, funkcionalista divatját. Az első világháború kitöréséig a női viselet egyre lazábbá, kényelmesebbé vált, hiszen a hétköznapok nyújtotta aktív életmód, a munka és a sport már megkövetelte az egyszerűbb és kényelmesebb öltözékeket. A kiállítás a hétköznapi és sportos nappali, valamint a csillogó éjszakai viseleteket mutatja be.

A szecessziós divatvonal 1899-re alakult ki, amikor egy új típusú fűző „angolnaszerű” S-vonalú sziluettet varázsolt a hölgyeknek. Az excentrikus megjelenést a szeszélyesen a vállakra vetett boa, a laza, hullámos haj, a japános, tarkóra csavart konty, és az óriási, nehéz kalap tette teljessé.

Az 1880-as évektől a gépi termékek térhódításának következtében felmerült az igény a hagyományos kézművesség felelevenítésére, egy utánzatmentes művészet megteremtésére és a csipkeművészet újjáteremtésére. Az 1902-ben, Dékáni Árpád tervezte halasi varrott csipke volt az egyetlen, amely egyedülálló, új technikát alkalmazott, és a népművészetből származó motívumkincsével egyszersmind szervesen kapcsolódott az európai szecesszió művészetéhez. A kiállításon látható lesz többek között az a Dékáni Árpád által tervezett legyező is, ami első díjat nyert az 1903. évi Vízcsöpp Társaság legyezőpályázatán.

A családok és hölgyek ruháikon és ékszereiken keresztül fejezték ki társadalmi helyzetüket, vagyonukat és rangjukat. A különböző rendezvényeken és társadalmi eseményeken pedig különösen ügyelni kellett a tökéletes megjelenésre. A női divat elengedhetetlen kiegészítője volt a könyékig érő kesztyű, a drágakövekből készült ékszerek, valamint a pompás báli frizurát ékesítő fejdísz. Nem feledkezhetünk meg azonban a táncrendekről és a legyezőkről sem, amelyek szintén nem hiányozhattak a bálozó hölgyek kelléktárából, így a kiállításról sem.

Az ünnepi események mellett a divatba jött a sportolás is a társasági élet egyik fontos terepévé vált. A korcsolyázást például a bálozás egy kevésbé szertartásos verziójának tartották, hiszen ilyen alkalmak során a férfiak és a nők kötetlenül találkozhattak és beszélgethettek. Ehhez hasonlóan a fürdőzést is – habár a fürdőt és úszást a nemek külön űzték - szintén a társasági élet és közös tevékenység határozta meg.

A sportolás során használt ruhadarabok mellett a hétköznapokon is elterjedtek a kényelmesebb és funkcionálisabb viseletek, meghatározóvá vált például a blúz és a szoknya használata. A nők egyetemi oktatását és a nőgimnáziumok felállítását Wlassics Gyula (1852-1937) vallás- és közoktatásügyi miniszter terjesztette elő 1895-ben. A nők közép- és felsőfokú oktatásban való részvétele, ami eleinte aligha érintette tömegesen a nőket, 1896 őszétől vált lehetővé.

forrás: IMM