Egyik árverezőház sem tudott csodát tenni
Egyik árverezőház sem tudott csodát tenni
A Kieselbach Galéria tegnapi árverésével lezárult a decemberi aukciós dömping; az utolsó három hétben a piac szinte valamennyi fontos szereplője porondra lépett és a gyűjtők több ezer műtárgy között válogathattak. A képzőművészeti árverések kínálatában a 20. század első felében született magyar alkotások domináltak, de széles volt a 19. századi művek választéka is. Régebbi munkák csak kevés helyen, elsősorban a Nagyházinál és a Polgárnál bukkantak fel, ebben a kategóriában a külföldiek voltak túlsúlyban. A 20. századi és kortárs szektorban viszont elsősorban az Abigail és a Biksady árverésein szerepeltek nagyobb súllyal külföldi mesterek művei. A kortársak egyre kevesebb háznál játszanak fontos szerepet, a kivételt az Abigail és a Pintér jelentette. Sokak szerint ez így is van rendjén, mondván a kortársaknak főként a galériákban a helyük, de tény, hogy a nagy nemzetközi aukciósházaknak a válság előtti években éppen a kortárs szektor volt a „húzóágazata”.
Miközben mennyiségi értelemben a kínálat gazdag volt, minőségi értelemben továbbra is elmaradt az elmúlt évtized első felének-közepének választékától. Ritkaságok, a piacon először felbukkanó művek ugyan akadtak, csúcskategóriás mű azonban kevés és általában ezeket is óvatosan, a becsérték alsó határának megfelelő vagy ahhoz közeli limitárral vitték kalapács alá – legalábbis ez derült ki azoknál a házaknál, amelyek üdvözlendő módon áttértek a becsértéken alapuló, külföldön bevett árverési rendszerre és nem titkolták a limitárak létezését sem. Ugyanakkor kétségtelen, hogy a becsérték bevezetésének volt egy átmeneti negatív következménye a galériák számára: feltűnően sok licit állt meg a taksa alsó határán; utóbbi tehát nemcsak orientációs pontként, hanem egyfajta limitként is funkcionált a vevők számára.
A legnagyobb várakozás ezúttal is a „két nagy”, Virág Judit és Kieselbach Tamás galériájának szereplését előzte meg. Az érdeklődés ezúttal főleg az utóbbinak szólt, hiszen a Kieselbach Galéria többéves szünet után tért vissza az aukciós porondra. E két ház maradt utoljára, és szereplésük alapvetően befolyásolta az egész, addig látványos előrelépést nem mutató szezon mérlegét. A két vezető ház küzdelmének első felvonása, azaz az árverési anyag összeállítása döntetlen színezetű eredményt hozott. A két hasonló merítésű tételsorban a Kieselbachnál valamivel több volt a csúcsmű, míg a Virág Judit Galéria kínálata egyenletesebb minőségű volt. A második menet, azaz a gyűjtői reakciók ugyanakkor érdekes képet mutattak. Virág Juditnál, ahol úgy tűnt, jóval kevesebb volt a limitár, szinte mindent megvettek; az értékesítési arány a visszakérések után megközelítette a 90%-ot, míg a Kieselbachnak meg kellett elégednie a kétharmados elkelési rátával. Ennek okai nyilván mélyebb elemzést igényelnek, de néhány lehetséges magyarázat meglehetősen kézenfekvőnek tűnik. Elsőként a rengeteg limitárat kell említenünk: a legtöbb visszamaradt tételre volt érdeklődő, de ajánlatuk a limitár alatt maradt. Elképzelhető, hogy a hosszabb árverési szünet is megbosszulta magát. A gyűjtők egy része lojális egy-egy árverőházhoz, de ha ott nincs lehetősége vásárolni (legalábbis árverésen), akkor alternatívát keres és lehet, hogy ott is ragad. Másfelől, nem biztos, hogy szerencsés egy aukción egy művésztől túl sok művet indítani (most például Kádár Bélától 31 tétel szerepelt), ez szinte törvényszerűen vezet magas el nem kelési arányhoz, különösen, ha az érintett művész a szezon korábbi aukcióin is számos művel szerepelt már. Végezetül nem zárható ki az sem, hogy a manapság laposabb pénztárcákból hamarabb elfogyott a pénz, és míg korábban nem volt hátrány utolsóként aukcionálni, most talán ez is szerepet játszott néhány tétel meglepő visszamaradásában. A Virág Judit Galéria összforgalma elérte a 436 millió forintot (ez a „válságkorszak” legjobb eredménye), míg Kieselbachék bevétele 270 millió körül alakult. A jobb csúcsárakat kettejük közül a Kieselbach érte el: Berény Róbert egyik legszebb gyümölcscsendélete 44 millió forintért, míg Czóbel Béla nagyon fiatalkori, 1904-es, de máris életművi jelentőségű vászna, a Lehel Ferenc Nagybányán 30 millióért kelt el, ám ezek a tételek sem veszélyeztették Szinyei Merse Szerelmespárjának első helyét a szezon ranglistáján; ezért a képért a Polgárnál 56 milliót adtak. Ugyanakkor Kieselbachnál volt a több visszamaradt vezető tétel is: olyan művekre sem volt a limitárat elérő licit, mint Czigány Dezső többszörösen reprodukált csendélete a 20-as évek elejéről, vagy Perlrott Csaba Vilmosnak ugyancsak a 20-as években festett budapesti látképe a Rákóczi úttal; utóbbi tétel visszamaradásában védettsége is szerepet játszhatott. Kieselbach Tamás az aukciók átmeneti szüneteltetését a megváltozott piaci helyzethez való alkalmazkodással indokolta. Visszatérése most örömteli esemény, de úgy tűnik, a piaci helyzet nem sokat változott visszavonulásának ideje óta.
Végezetül lássuk a téli aukciós szezon legmagasabb árait:
Szinyei Merse Pál: Szerelmespár II. |
Polgár |
56 000 000 Ft |
Berény Róbert: Gyümölcscsendélet |
Kieselbach |
44 000 000 Ft |
Czóbel Béla: Lehel Ferenc Nagybányán |
Kieselbach |
30 000 000 Ft |
Patkó Károly: Törökkoppányi táj |
Biksady |
26 000 000 Ft |
Berény Róbert: Macskás csendélet |
Virág Judit |
24 000 000 Ft |
Vaszary János: Pihenő a kertben |
Virág Judit |
24 000 000 Ft |
Patkó Károly: Olasz város |
Virág Judit |
23 000 000 Ft |
Schönberger Armand: Zenélők |
Virág Judit |
20 000 000 Ft |
Aba-Novák Vilmos: Fürdőzők |
Polgár |
20 000 000 Ft |
Vaszary János: Pompadour |
Polgár |
20 000 000 Ft |
2011. 11. 22.