1834. július 19-én látta meg a napvilágot Edgar Degas, francia szobrász és festőművész. Párizsban született, nemesi család sarjaként. Jogi tanulmányait félbehagyva életét a művészetnek szentelte, nagy mesterek másolásából merített ihletet, majd a pezsgő párizsi élet jeleneteit örökítette meg, a kávéházak, az opera és a lóversenyek felé fordult, rálelt arra a motívumra, ami vele kapcsolatban valószínűleg mindannyiunknak először az eszébe jut: a balett-táncosokra.

Degas korai, táncosnőket ábrázoló rajzai, festményei gondos megfigyelésről és a részletek precíz (festmény esetében is rajzos) ábrázolásáról tanúskodnak, a balerinákat szoborszerű, statikus helyzetben jeleníti meg, gyakorlás vagy előadás közben. Eleinte az is előfordul, hogy a táncosnők mellékszereplői a képnek. Később változáson megy keresztül a festőre oly jellemző téma: a táncosnők „megmozdulnak”, a perspektíva megváltozik, a kompozíció élettel telítődik, mintha a festő, feladva szigorú megfigyelő pozícióját, maga is a mozgás részévé válna. A Musée d’Orsay Rosita Maurit ábrázoló pasztellképén a táncosnő szinte „feloldódik” a kecses mozdulatban, a háttérben lábakat láthatunk, a kép felső része pedig erőteljes, satírozva felvitt színekből áll csupán. Egyértelmű, hogy a kép lényegét a színpadon önfeledten táncoló balerina alkotja.

Edgar Degas: A tánc csillaga (Rosita Mauri), 1878 k.

 Nem csak Degas műveit idézhetjük fel, ha a festészetben megjelenő táncra gondolunk. Időben és térben sem kell eltávolodnunk a francia mestertől ahhoz, hogy egy másik, a színpad világa iránt érdeklődő művészre bukkanjunk: a szintén francia festőművész, a posztimpresszionizmus kiemelkedő alkotója, Toulouse-Lautrec is szívesen időzött a táncosnők közelében, bárokban, kávéházakban, bordélyokban és cirkuszokban. Gyermekkorában előszeretettel ábrázolt lovakat, lovas jeleneteket. Később betegségének köszönhetően eltávolodott szülei arisztokrata környezetétől, a Montmartre-ra költözve egyre bohémabb társaságba keveredett, és átadta magát az éjszakai élet élvezetének. Degas-t  nagyra tartotta, eleinte abban a házban élt, ahol példaképe is lakott.

Degas és Lautrec művészete azonban szinte nem is lehetnének különbözőbbek: míg előbbi lelkiismeretesen a női szépség és a mozdulatok harmonikus voltának a kifejezésére törekedett, addig utóbbi élénk színekkel, határozott, gyors mozdulatokkal a külső legjellemzőbb vonásait ragadta meg, gyakran kíméletlen őszínteséggel - modelljei olykor azzal a panasszal fordultak a festőhöz, hogy túl csúnyának festette őket. A litográfia technikáját felfedezve és tovább fejlesztve alkotta meg egyik legismertebb művét, amit már a kritika is kedvezően fogadott, a La Goulue c. plakátot, amelyet a Moulin Rouge szórakozóhely számára készített 1891-ben. A sárga hátterű plakát középpontjában a  La Goulue művésznéven fellépő táncosnő egyik lábát magasra emelve táncol a színpadon, a háttérben kalapos sziluettalakok sokasága áll, a kép előterében egy profilból ábrázolt szikár, kalapos férfi szemmel láthatóan a ritmust üti hatalmas kezeivel.

Toulouse-Lautrec: La Goulue, 1891

Toulouse-Lautrec életének nagy szerelme, Suzanne Valadon – maga is festő – a kor számos kiemelkedő mesterének modellje lett, Puvis de Chavannes, Degas, Lautrec, Van Gogh, Gauguin és Renoir is megörökítette. Renoir tánc közben is lefestette a nőt, a Tánc Bougivalban c. festményén.

Renoir: Tánc Bougivalban, 1882-83

A tánc kedvelt témája volt a 18. és a 19. század fordulóján élt művészeknek, ez nem is csoda, hiszen a táncos szórakozóhelyek látogatása is divatos volt a korban, ezenkívül a táncoló női test ábrázolása lehetőséget adott a női szépség megragadására, valamint a festői virtuozitás bemutatására is, hiszen a tánc közben bonyolult testhelyzeteket felvevő alak hiteles, lendületes ábrázolása nem csekély szakértelemre utalt. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy a 19. század előttről is találhatunk táncot ábrázoló festményeket, hiszen például Salome tánca rendre felbukkan a képeken. Strauss Oscar Wilde színdarabja alapján készült Salome c. operájában Salome a hét fátyol táncát járja, az erotikus jelenetben sorra veti le fátylait. Egyes elképzelések szerint Rodin Táncosnő fátyollal elnevezésű vízfestménye is Salome táncát ábrázolja.

Auguste Rodin: Táncosnő fátyollal, 1900 k.

Valóban szembetűnő, hogy a balettpózban lefestett nőn nem tütü van, hanem lendületes mozdulatokkal megfestett, kavargó, fátyolszerű kelme. A festmény azonban nagy valószínűséggel a kor ünnepelt táncosnőjét, a táncművészet megújítóját, Isadora Duncant ábrázolja. Maga a mozdulat Loie Fuller szerpentintáncához hasonló. Az amerikai Fuller a Montmarte-on lett híres, alulról megvilágított üvegpadlón táncolt, népszerűségét annak is köszönhette, hogy működése egybeesett a mozi feltalálásával, a Lumiére fívérek felvétele a ma is megtekinthető a nő szerpentintáncáról. Állítólag a Loie Fuller-t rögzítő filmfelvételek ihlették Picasso Avignoni kisasszonyok festményét is.

A mozgás megragadása a festészet eszközeivel roppant érdekes kihívásnak bizonyult a festők számára, hiszen annak bemutatása a műfaj határait feszegette. A mozgás érzékeltetésének vágya leginkább a futurizmus képviselőit foglalkoztatta. Giacomo Balla festményén egy kutya mozgásának dinamizmusát egyenesen úgy próbálta érzékeltetni, hogy a kutya lábait a mozgás különböző fázisaiban örökítette meg egy képen belül. A végeredmény inkább komikus, mintsem dinamikus.

Gianna Censi előadja futurista táncát,1930

Ma, amikor már az emberi test mozgásának, így a táncnak a rögzítése is magától értetődő, a festészet inkább elhatárolódik az ábrázolásától, teszi ezt – talán – azért, hogy minél inkább saját műfaji keretei között maradjon, és megkülönböztesse magát a fotográfiától és a mozitól. Azonban a művészeti ágak is folyamatos mozgásban, változásban vannak, és napjainkra leginkább az jellemző, hogy egy műfajon belül is számtalan irányzat él és virágzik egymás mellett, így a festészetben is egyaránt jelen van a fényképészettel vetélkedő hiperrealizmus és az absztrakt irányzatok is.

Szerző: Járfás Eszter, műtárgy.com