Az idei tavaszi főszezon eseményeit több szempontból is megkülönböztetett érdeklődés kísérte a nemzetközi aukciós piacon. Miután a tavalyi esztendő rekordforgalmat hozott, az első kérdés az volt, átmeneti fellendülést láttunk-e 2014-ben, vagy egy tartósabb trend kezdetét. Másodszor, mint emlékezetes, tavaly az aukciós forgalom zömét lebonyolító mindkét nagy nemzetközi aukciósház, a Christie’s és a Sotheby’s is lecserélte menedzsmentjét – amit egyébként a forgalom alakulása nem, legfeljebb annak „ára”, azaz a költségek megugrása indokolt –, s mostanra kellett kiderülnie, mennyiben jelentenek az új vezetők új stratégiát is: például változik-e az olyan forgalombővítő és árfelhajtó eszközök használata, mint a beadóknak adott vételi vagy árgaranciák.

Pablo Picasso: Algíri nők, „O” változat, olaj, vászon, 114x146,4 cm, 1955

© 2015 Estate of Pablo Picasso / Artists Rights Society (ARS), New York, © Christie’s Images Ltd. 2015

 A májusi aukciósorozat felhozatala kitűnő volt. Egyrészt a tavalyi jó eredmények nagy számban csalogattak elő aukción még sosem, vagy csak nagyon régen szerepelt munkákat. Másrészt az elmúlt években piacra lépett új gyűjtői körben erősebbek a befektetői megfontolások, és ezen belül is a haszon gyors realizálására való törekvés, ezért a licitálók nagyon sok olyan munkával is találkozhattak, amelyek az elmúlt húsz évben akár többször is megfordultak már aukciókon. Konkrétabban: a májusban a felső árszegmensben, azaz 1,5 millió dollárnál drágábban elkelt 221 mű 28 százaléka szerepelt már árverésen az elmúlt negyedszázadban, szemben a 16 százalékos sokévi átlaggal. És noha a kép, melyet az aukciósházak sugallnak – kizárólag azokat a példákat sorolva, ahol egy-egy befektetésből néhány év után már jelentős haszonnal lehetett kiszállni, említést sem téve a gyakran ugyanazon művészek alkotásaihoz kapcsolódó „buktákról” –, kissé csalóka, összességében elmondható, hogy a műalkotások versenyképessége más befektetési formákkal szemben újra javuló tendenciát mutat, ami mind a beadói, mind a vásárlói oldalra ösztönzően hat. Gerhard Richter egyik 1992-es absztrakt festménye például 10 év alatt harmadszor került kalapács alá: 2005 májusában 1,2 millió dollárért kelt el, 2010 őszén már 11,3 milliót fizettek érte, most pedig 28,2 milliót ért meg új tulajdonosának – ilyen, közel 20 százalékos éves hozamra kevés befektetési forma képes. (A cikkben szereplő összegek az aukciósházak jutalékával együtt értendők.) És ez még távolról sem a szezon legnagyobb hozamot realizáló eladása volt. Utóbbi titulust Roy Lichtenstein A gyűrű című vászna érte el, melynek 41,69 millió dolláros ára 40 százalékot meghaladó éves hozamot jelentett a kép eddigi tulajdonosának. De nézzük a másik végletet is: a 40 legdrágább, aukcióra visszatért mű közül négy produkált negatív hozamot: Alexander Calder két munkája évi –16,54, illetve –2,21 százalékkal, Yves Klein és Jean Michel Basquiat egy-egy festménye évi –2,69 és –2,18 százalékkal.

Érdemes a legmagasabb áron elkelt művek korát is megvizsgálni. A legtöbb 1,5 millió dollár felett eladott alkotás a múlt század ötvenes–nyolcvanas éveiben született, de már 16 új, XXI. századi festmény ára is átlépte ezt a küszöböt. A friss munkák közül Jeff Koons 2009-es festménye jutott a legmagasabbra 8,5 millióval, és szerepel ezen a listán egy mű térségünkből is: a román Adrian Ghenie 2013-as munkáját 1,56 millióért vitték el. Az amerikai absztrakt művész, Mark Bradford vásznán még meg sem száradt a festék, idei művéért 4,39 millió dollárt fizettek.

A május a Christie’s nyomasztó fölényének jegyében telt; igaz, a pálya kissé lejtett, hiszen a két óriás csatája főként a Christie’s hazainak számító terepén, a modern és kortárs kategóriában zajlott, komolyabb régi és XIX. századi árverések ebben a hónapban nem voltak. Ha még a Phillipst is a nagyok közé soroljuk, akkor hármójuk forgalmából a Christie’s 65,7, a Sotheby’s 31, a Phillips pedig 3,3 százalékkal részesedett.

A szezon csúcsát a Christie’s New York-i hete jelentette, mely több újítással is szolgált. Az egymástól korábban hagyományosan független impresszionista és modern, illetve II. világháború utáni és kortárs árveréseket közvetlenül egymás utánra tűzték ki, sőt a különösen erős promóciós kampánnyal kísért „Előretekintve a múltba” című, kizárólag fő műveket felvonultató esti aukció kombinálta is a két kategóriát. A taktika bevált, a licitcsatákba közel 50 országból kapcsolódtak be, és a hét 1,72 milliárd dolláros összforgalma minden eddigi rekordot megdöntött. A ház, kihasználva rendkívüli pénzügyi erejét, 64 tételre adott vételi garanciát akár saját, akár harmadik fél nevében a beadóknak – a rendkívül magas leütési árakat látva vélhetően nem kellett sok művet maguknak megvásárolniuk. A legfelsőbb árkategóriában is versenyképes gyűjtők számának (elsősorban a feltörekvő régióknak köszönhető) bővülését jelzi, hogy még egy olyan festményért, Picasso Algíri nők, „O” változat című művéért is negyvenen szálltak harcba, amelytől az aukciósház eleve új abszolút árverési rekordot várt. Ez egyébként be is következett, így hároméves szünet után ismét a halhatatlan spanyol mester művével kezdődik a világ legdrágább művészeinek listája. Picasso egy 121 évvel korábbi alkotásból, Eugène Delacroix Algíri nők otthon című festményéből merítette az ihletet, a képet aztán 15, az ábécé betűivel jelölt változatban dolgozta fel. A most szerepelt „O” változat a sorozat utolsó, legérettebb darabja, melyet – egyelőre meg nem erősített hírek szerint – a katari emír családjának egyik tagja az eddigi, Francis Bacon által elért csúcsárnál csak 27 százalékkal magasabb összegért, 179,3 millió dollárért tudott megszerezni. Ugyanezen az estén megdőlt a rekord a szobrok között is, ám a mester személye nem változott, hiszen a Mutató ember is Alberto Giacometti bronza, aki most egy csapásra 36 százalékkal emelte eddigi legmagasabb árát. Giacometti tavalyi és idei árai mutatják, hogy 2010-es rekordja nem a véletlen műve volt; egyetlen szobrászként sikerül tartania a lépést a legdrágább festők áraival. A Christie’s „nagyhete” minden bizonnyal a rekordok számát tekintve is csúcsot döntött: Picasso és Giacometti mellett 16 művész, köztük Lucian Freud, Chaim Soutine, Piet Mondrian, Peter Doig, Jean Dubuffet és Robert Rauschenberg szárnyalta túl eddigi legmagasabb árát, Jeff Koons a festményei között döntött csúcsot, papíralapú munkáinak kategóriájában pedig Robert Delaunay, René Magritte, Roy Lichtenstein, Andy Warhol, Jackson Pollock, Jean-Michel Basquiat és Christopher Wool ért el minden korábbinál jobb árat. Nem rekord, de kiemelkedő eredmény az a 81,92 millió dollár is, melyet Mark Rothko 1958-ban született monumentális vásznáért, a No. 10-ért fizettek.

Alberto Giacometti: Mutató ember, patinázott bronz, 177,5 cm, 1947

© Alberto Giacometti Estate/Licensed by VAGA and ARS, New York, © Christie's Images Ltd. 2015

 Az árgaranciák eszközével vetélytársánál jóval visszafogottabban, csak 16-szor élő Sotheby’s számára ezúttal is az impresszionista és modern mesterek árverésén termett több babér. Rekordok ugyan itt nem születtek, de jó árak igen: egy, a szakértők által nem is a művész legjobb festményei közé sorolt Van Gogh-tájkép például 66,3 millió dollárért, Monet három impresszionista remeke pedig 54, 23 és 20 millióért kelt el. A II. világháború utáni és kortárs kategóriában a legjobb árat a Sotheby’snél egy cím nélküli, 1954-es Rothko érte el 46,4 millió dollárral, ezt Lichtenstein már említett műve követte. A Phillipsnél a legjobb eredményt Francis Bacon Ülő nője hozta 28,1 millió dollárral.

A szkeptikusok most is lufiról beszélnek, ami inkább előbb, mint utóbb kipukkad. A lendület persze idővel törvényszerűen alábbhagy, de addig, hacsak a világban nem következnek be drámai események, az aukciósházak bizakodva várhatják a folytatást. (Megjelent a Műértő 2015. júniusi lapszámában).

Rasovszky Péter