A magyar műkereskedelem továbbra is túlnyomórészt Budapestre koncentrálódik, miközben jelentős múzeumok működnek és fontos magángyűjtemények épülnek vidéken is. Lassan azért változik a helyzet – a műtárgy.com interjúalanya, Zsdrál Márkó március végén például már a második vidéki galériáját nyitotta meg.

Alig két évvel pécsi galériád megnyitása után máris terjeszkedsz, március végén megjelentél Balatonfüreden is. Ezek szerint vidéken is van fantázia egy kortárs galériában?

Feltétlenül, még akkor is, ha vevőkörünk jelentős része még budapesti, vagy külföldi. Ugyanakkor tény, hogy egy vidéki galériával nehéz betörni a köztudatba, ezért a továbblépés lehetőségét már kezdettől egy második galéria megnyitásában láttuk. Helyszínként persze felmerült Budapest is, de hozzánk közelebb állt az, hogy erre alkalmas helyen úttörő szerepre vállalkozzunk, mint az, hogy sokadik galéria legyünk a fővárosban. Balatonfüred egyértelműen a tópart kulturális központja, jelentős hazai és nemzetközi vendégforgalommal, fizetőképes kereslettel, ezért amikor egy pályázat formájában adódott itt egy nagyon komoly lehetőség, éltünk vele. Az máris látszik, hogy az érdeklődés nagy, a vártnál jóval többen jönnek be a galériába, pedig a szezon még el sem kezdődött – reméljük, sokan közülük már vásárlási szándékkal térnek vissza.

Nemcsak a helyszínek térnek el a galériás világban megszokottól, hanem a profilotok is, amiben a képzőművészet mellett egyenrangú szerep jut az iparművészetnek és a design-nak is.

Igen, ez műkereskedői múltam állomásaiból következően alakult így. Eredetileg Zsolnay-kerámiákkal foglalkoztam, majd egyre inkább kortárs kerámiákkal is – Pécs ehhez mind a mai napig ideális terep. A következő lépés a kortárs design, majd a kortárs képzőművészet volt, amivel most már ugyancsak jó néhány éve foglalkozom gyűjtőként és kereskedőként is. És ez a profil még most is bővülhet, tavaly került például művészkörünkbe az egyik legfontosabb magyar üvegművész, Botos Péter, akinek augusztusban nagy egyéni tárlatot rendezünk. Idén pedig egy tehetséges fiatal szobrásszal, Majoros Áron Zsolttal kezdtünk el közösen dolgozni. Ennek a vegyes profilnak számos előnye van, azon túl is, hogy így több lábon állunk és ha egy-egy terület iránt éppen csökken a kereslet, az rendszerint kompenzálható a más műfajok iránt növekvő érdeklődésnek köszönhetően. A sokféleség lehetővé teszi, hogy a galériába belépőt egy nívósan berendezett lakásra emlékeztető enteriőr fogadja, ahol például egy kortárs festményről is sokkal könnyebb elképzelni, hogyan mutat majd a potenciális vásárló lakásában. Egészen más élmény ez, mint ugyanazt a festményt egy white cube-típusú galéria fehérre festett falán megpillantani. Az összetett profil most különösen jól jön, mivel – és ebben a pandémia miatti „otthonülési kényszer” is bizonyára szerepet játszott – az utóbbi egy évben jelentősen megnőtt a lakberendezési célú vásárlások aránya. Ez nemcsak az iparművészeti és design tárgyakra igaz, hanem például a festményekre is. Most viszont már érzékelünk e téren némi visszaesést, amit majd másutt kell kompenzálnunk. Egy ilyen széles profilnak persze vannak hátrányai is: az ember könnyebben jut el kapacitásának korlátjaiig. Nekem például nem marad időm arra, hogy aktívan jelen legyek a közösségi médiában, pedig jól tudom, hogy ez manapság mennyire fontos. Másrészt időnként találkozom azzal az indokolatlan előítélettel is, például múzeumok részéről, hogy aki mással is foglalkozik, az nem lehet igazán erős a képzőművészet területén.

Hogyan alakult ki a művészkörötök és kik alkotják?

A két fő csoportot a keramikusok és a képzőművészek jelentik. Ami az előbbieket illeti, a vezető kortárs magyar keramikusok többségét képviseljük – az itthon élőket, mint például Babos Pálmát – akinek júniusban nyílik nagyszabású egyéni kiállítása a füredi galériánkban –, Nagy Mártát vagy Simon Zsolt Józsefet éppúgy, mint azokat, például Husz Ágnest vagy Füzesi Zsuzsát, akik jelenleg külföldön dolgoznak. Keramikus művészeink munkái iránt – azok iránt is, akik idehaza alkotnak – jelentős érdeklődés mutatkozik külföldön is. Komoly sikerként könyveljük el például, hogy társszervezői lehetünk a franciaországi Vincennes – az 1740-ben alapított híres porcelánmanufaktúra városa – kastélyában júniusban megnyíló kortárs magyar kerámiakiállításnak, amin négy általunk képviselt művész is szerepel. A képzőművészeknél Lantos Ferenc volt a kiindulópont, akinek özvegyével sikerült nagyon gyümölcsöző munkakapcsolatot kialakítanunk. Eredményesen működünk együtt az ő több tanítványával, szellemiségének továbbvivőivel, például Benedek Barnával, Egle Anitával, Sas Miklóssal is. De szerepelnek nálunk – természetesen az őket képviselő galériák tudtával és beleegyezésével – „vendégművészek” is, többek között Ernszt András és Bullás József.    

A széles profil nyilván azt is jelenti, hogy nagyon sokféle igényű és motivációjú gyűjtővel találkozol. Milyen változásokat tapasztalsz a vásárlói indíttatás tekintetében?

A korábbinál jóval több a befektetési és a lakberendezési célú vásárlás – bár, mint említettem, ez utóbbi most megtorpant –, viszont érezhetően kevesebben vannak, akik gyűjteményépítési céllal szereznek be műtárgyakat. Az okok sokrétűek – mint láttuk, például a pandémia is fel tudta erősíteni e megfontolások egyikét –, de a fő ok egy új generáció megjelenése a műtárgypiacon, a korábbiaktól eltérő prioritásokkal. Pályám elején, amikor zömmel Zsolnay-kerámiákkal foglalkoztam, vevőim 90%-a 60 év feletti volt, most viszont a millenniumi nemzedék a meghatározó. Ez a réteg komoly tőkével rendelkezik, de többnyire nem gyűjtő a szó klasszikus értelmében. A piacon rendkívül széles kínálattal szembesülnek, ugyanakkor sokszor nincs pontos elképzelésük arról, mit szeretnének; bizalmatlanok, bizonytalanok. Ez nagy felelősséget ró a galériásokra. Mivel magam is ehhez a nemzedékhez tartozom, azt hiszem, könnyebben megtalálom velük a közös hangot.  

Szerző: műtárgy.com

Címlapkép: Zsdrál Márkó – portré. Címlapkép forrása: műtárgy.com

Source: Portfolio.hu