Az idén 240 éves BÁV háromnapos őszi művészeti aukcióját a kereslet és a kínálat jó egyensúlya jellemezte. A Bécsi utcai termet mindvégig zsúfolásig megtöltő közönség sorain ritkán futott végig az a moraj, amit olyankor hallani, ha valamelyik tétel ára „elszáll”, vagy amikor egy biztosnak hitt favorit beragad. Egy ilyen monstre, 671 tételt felvonultató árverésen kivételek persze mindkét irányban akadnak, ezekről majd később. A muzeális darabokat is magában foglaló ékszer-, bútor-, szőnyeg- és műtárgykínálat a BÁV hagyományait tükrözően gazdag volt, a festményanyag színvonala pedig jobbnak tűnt, mint a legutóbbi alkalmakkor. Az ilyen vegyes műfajú aukción az elkelési arány önmagában nem mond ugyan túl sokat, de az, hogy a tételek háromnegyed része gazdára talált, jó eredménynek számít. Az egymillió forintot 21 tétel kalapácsára lépte túl, egyé pedig a tízmilliót is – rögtön eláruljuk, hogy az árveréssorozat legdrágább tétele a Tornai Gyula fő művei közé számító keleti témájú festmény, Az új nyakék (Háremben) lett, amely 4,8 millió forintról indulva 12 millión váltott tulajdonost.

Karácsony közeledvén, az ékszerek iránt ezúttal is élénk kereslet mutatkozott; a kínálatban néhány tízezer forintról induló tételek éppúgy szerepeltek, mint millió felettiek. Utóbbiak közt a briliánssal díszített szolitergyűrűkre pályáztak a legtöbben; a legjobb áron, négy licitlépcsőt emelkedve 2,4 millió forintért egy platinagyűrű kelt el egy 2,2 karátos régi csiszolású briliánssal. Magas áron ütöttek le több art deco stílusú melltűt is. Az érdeklődés inkább a régi munkákra irányult; a jelenkori ötvösművészetet képviselő Rónai Attilának a filigrán speciális változatával, a cannetille technikával készült ékszereire nem volt licit. A zseb- és karórák váltakozó sikerrel szerepeltek; a legnagyobb áremelkedést egy jelzett Jaeger-LeCoultre svájci karkötős ékszeróra érte el, amelyet másfél millióért vittek el. Egy 190 ezer forintért leütött 14 karátos arany IWC férfi zsebóra főként provenienciája miatt kelthetett érdeklődést: egykori tulajdonosa, Zombori Ödön birkózó az 1936-os berlini olimpián szerzett aranyérme tiszteletére kapta akkori klubjától.

A festményaukció kínálata most is azokban a korokban és műfajokban volt a legerősebb, amelyekben más házaknál hiányzik, vagy szűkebb a választék. Gazdag volt a XVIII. és XIX. századi európai, főként németalföldi, német és osztrák csendéletek, táj- és életképek kínálata, ezenkívül figyelemre méltó anyagot sikerült összeállítani XIX. századi német és magyar mesterek férfi és női portréiból is – abban a reményben, hogy a kvalitásos képek a műfaj iránt alaposan megcsappant érdeklődés ellenére is gazdára találnak. A XVIII. századi anyagból kiemelkedett a német Johann Melchior Roos két, legeltető pásztorokat ábrázoló képe. A külön indított, de szervesen összetartozó alkotásokat kezdőárukon, 2,6–2,6 millió forintért ütötték le. Ugyancsak párdarab volt a németalföldi Jan van Huysum követőjének két virágos-gyümölcsös csendélete; ezek 380 ezer forintról indulva 550, illetve 600 ezerért keltek el. A portrék iránt a mérsékelt indulóárak sem tudták felkelteni az érdeklődést; Ligeti Antal védett női képmása éppúgy beragadt, mint Barabás Miklós, Than Mór és Székely Bertalan munkái. Egyedül Marastoni Jakab védettség alól frissen feloldott női arcképe kelt el 280 ezres kezdőárán. Tornai Gyula legmagasabb leütést elért festményét már említettük, de kitűnően szerepelt másik munkája, a Salome tánca is, amely kikiáltását megnégyszerezve 4 millió forintért talált gazdára. Millió feletti áron ütötték le Vadász Endre Cirkuszát (2,8 millió) és a BÁV-árveréseken korábban is jól szerepelt felvidéki Szabó Gyula Hídépítők című képét (1,2 millió). Nem akadt licit az aukció legdrágábban, 8 millió forintról indított tételére, Vaszary Hölgy kalapban című olajképére, amely vélhetően tanulmányként készült 1901-es Nők tükörrel című munkájához. A kortársak vegyesen szerepeltek; Deim Pál akrilképe megduplázta 180 ezres kikiáltását, Aknay János és Hencze Tamás kompozíciói alapáron keltek el. Meglepetésre heves licitcsata bontakozott ki az alig ismert Wellisch Margit Lány mandolinnal című, 190 ezerről indított munkájáért, amely végül 650 ezer forinton végezte.

Az igényes bútorkínálat jó árakat generált: egy 1815 körüli berlini biedermeier szekreter, amelynek párdarabját a berlini iparművészeti múzeum őrzi, másfél millióról indítva 3,2 millió forintos leütést hozott, egy XVIII. századi védett, festett kétajtós osztrák szekrény pedig 1,1 millióért talált gazdára. Hatszorosára, 3 millió forintra ugrott egy XIX. századi mahagóni- és jávorborítású konzolasztal ára. Egy 1920 körüli kis Lingel tálalószekrényt 110 ezer forintos kezdés után 650 ezerért vittek el. A szőnyegkínálat zömmel közepes árfekvésű darabjai közül 400 ezer forinttal egy XIX. századi végi tebriz imaszőnyeg érte el a legmagasabb összeget.

A legjobb értékesítési arányt az aukció műtárgynapja hozta. A vezető tétel, a katalógus címlapján szereplő, Ringuet à Paris jelzésű, 1860 körüli aranyozott bronz francia kandallóóra másfél millióról indult, ám új tulajdonosa heves licitcsata után 5,5 millióért tudta csak megszerezni. A Daum fivérek által jegyzett, búzakalászokat ábrázoló szecessziós díszvázához is csak a kikiáltási ár három és félszereséért, 1,2 millió forintért lehetett hozzájutni. A jól koreografált árverés 30 Zsolnay kerámiával zárult, amelyek döntő többsége el is kelt. Előbb az Apáti Abt Sándor formaterve nyomán készült szecessziós díszváza érte el az egymilliós küszöböt, majd a legutolsó tételért, a Sikorskiné Zsolnay Júlia dekorterve után kivitelezett nagyméretű vázáért 1,6 millióról indulva 4,2 millió forintig tartott a licit.

A háromnapos aukcióval még nem zárta le jubileumi évét a BÁV; december 10-én és 11-én ékszerekre, illetve ezüst műtárgyakra lehet majd licitálni. (Megjelent a Műértő 2013. decemberi lapszámában.)

Emőd Péter