Részletes keresés

A vonaltól a belső kertekig – Pető István különleges festészete

Március 21-től a MissionArt Galériában lesznek láthatóak az 1984 óta Párizsban élő Pető István festő, grafikus képei.  Érdemes mélyebben megismerni ezeket a titokzatos és lírai munkákat, amelyek mintha egy, a lelkünkben létező eltűnt kert vizuális lenyomatai lennének.

Az 1955-ös születésű művész folyamatosan dolgozik, több képet fest egyszerre, de nem projektekben gondolkozik, és pályafutása során sosem váltott tudatosan ’korszakot’.

„Többször beszélgetek szakmabeliekkel, – meséli erről Pető István – akik közül néhányan törekednek a ciklikus megújulásra, tudatosan váltanak, ha úgy érzik, sokáig megragadtak egyvalamiben. Én inkább csak csinálom a képeket, festek, és ha egyszer csak felbukkan valami, ami elvisz az eredeti vonaltól, akkor hagyom magam. Figyelni kezdek, követem az új irányt, kíváncsian várom, hová érkezünk. De úgy még sosem változtattam, hogy ezt eleget csináltam már, most legyen más.” Pető szerint nem mindig újat, hanem mindig jót kell csinálni, érvényeset alkotni.

 

Pető István
Pető István

 

Többféle művészi út létezik; akad, aki leás mélyre, élete végéig ugyanazt a motívumot dolgozza fel, amennyire csak tudja, kibontja, újabb és újabb rétegeket fedez fel benne. Mások horizontálisan haladnak, elindulnak egy irányba és útelágazásoknál döntenek, merre tovább. Pető István belemerül egy-egy motívum-  vagy színvilágba, de ha valami érdeklődésére számot tartó új elem felbukkan útközben, akkor elkanyarodik. Viszont azt határozottan állítja, hogy amikor fest, nem jár semmi a fejében, nincsenek céljai az adott képpel: „Mindig is úgy írtam le a festői tevékenységet, hogy az egy fizikai, kézzel végzett munka, és az intellektuális része utólag érkezik meg. Elkezdem, és amikor valami megjelenik a vásznon, egyszercsak elindul egy párbeszéd köztem és a kép között.  A kezem és a fejem onnantól együttműködik: a kezem 40 év tapasztalatával, számtalan elkészült kép emlékezetével az izmokban végzi a dolgát, a fejem reagál és igazítja a kezet, ám intellektuális célokról nem beszélhetek. Nem az a festő vagyok, aki elképzel valamit és aztán a fejében meglévő képet hűen megfesti. A festő mestersége szerintem ott kezdődik és lehet, ott is végződik, hogy tudja, mi a rossz. De nemcsak a végén, hanem közben is. Felismeri, hol kell beavatkozni, mi az, ami javult, ha javított rajta, és melyik az a része a képnek, ami még nem működik. Ez az egész alkotó folyamat egy kirakós játék. Akkor lesz kész a kép, ha már mindenhol jó. Ha a bal alsó sarok, a középső rész és a jobb oldal minden négyzetcentimétere összehangoltan működik, akkor rendben vagyunk. És ha összeadjuk ezt a sok négyzetcentiméternyi látványt, akkor a sok összeadásból a végén nem az összeadás összege jön ki, hanem valami több. Ez a kép, ez a több.”

 

Pető István: T316, 2018
Pető István: T316, 2018

 

Pető István akkor elégedett, amikor úgy érzi már nem tud sem elvenni, sem hozzátenni az adott festményhez. Akkor lesz kész a munka, amikor a vásznon minden a helyére került, megszűntek a munka során még esetleg jelen lévő feszültségek és megszületett a kiegyensúlyozott kompozíció. „Abban a pillanatban, mikor elkezdem azt érezni, hogy lassan elkészült a kép, még mindig kell az idő, ami visszaigazolja ezt. A festmény egy ideig ott marad a műtermem falán, jövök - megyek előtte, s ha a próbaidő után is rendben van, nem keletkezik sehol a kép terében nyugtalanító feszültség, nem akad bele a tekintetem semmibe, akkor ki merem jelenteni, hogy kész. Vannak régebbi munkáim, amiket ma már nem ugyanúgy festenék meg, de az érzés, hogy akkor és úgy a helyén volt, az megmarad velük kapcsolatban is.”

 

Pető István: T342, 2022

 

A párhuzamos festést a szimultán sakkjátszmákhoz hasonlítja Pető István, amikor a szabályok ugyanazok, de mindegyik játszma különböző. Nem szereti a művész kifejezést, és azt mondja, nem akart sosem megfelelni annak a művész szerepnek, amelyik nagy egzisztenciális kérdéseket feszeget, majd arra végleges válaszokat ad. Az ő munkáiban, legyen az grafika vagy festészet, visszatérő elem a vonalak érzékenységének kérdése. Festményeiben a vonalak gomolyognak, eltűnnek, aztán valahol mégis megjelennek, egyszerre lágyak és kemények. A vásznon üresen hagyott helyek feszültséget generálnak, ha sokat, akkor újabb vonal kerül oda, betűt, kézírásos feliratot formázva, de szándékosan jelentés nélkül. Ezek a pszeudó szövegek a folyóírásra hasonlítanak, de a festő ügyel rá, hogy egyetlen nyelven se hasonlítson létező szavakra, mert nem mondani szeretne valamit, szájba rágni egy üzenetet, hanem odatenni az üres részre a betűket formáló vonalat.

 

Pető István: T288, 2016

 

A vonal tanulmányozásához sok rutint adott a grafikai múlt, a rézkarc, a mezzotinto, a litográfia, és a hozzájuk tartozó eljárások. Több mint húsz évig Párizsban tanította is a grafikai technikákat, aminek mestere. De hogyan is került Franciaországba?

Budapesten az Iparművészeti Főiskolai tanulmányai elvégzése után grafikai és formatervezési munkákat végzett, de egyre többet festett, s körvonalazódni látszott, hogy a festészet az igazi útja, nem lesz belőle sem designer, sem grafikus. Akkoriban úgy látszott, – legalábbis Pető István szemével –, ha valaki festő akar lenni, Párizsba kell mennie. „Eldöntöttem, festészettel fogok foglalkozni, ha törik, ha szakad és úgy gondoltam, hogy ez leginkább egy töréssel, szakadással az életemben történhet meg. Azt éreztem, hogy a hátam mögött kell hagynom a magyarországi tevékenységeimet és oda menni, ahol a festészet centruma van. Beültem a kis Polskimba és elindultam. Párizsban egy erdélyi srác megosztotta velem a műtermét, a szomszédban dolgozó Atoth Franyótól megvettem a kőnyomó présemet, és elindult a kinti életem.”

 

Pető István: L126, 2019.

 

Franciaországban beilleszkedett, és kinyílt a világ, ami azzal is járt, hogy rájött, másutt is történnek a dolgok, nemcsak egy helyen. Sokat utazott, Indiában, Indonéziában, Vietnamban, Madagaszkáron töltött hosszabb időt, amelyek feltöltötték és hatottak is a művészetére, bár ez csak utólag rekonstruálható a festményeiből. Hiszen bármit teszünk, bármire figyelünk, annak nemcsak hatása lesz ránk, de mindig van következménye is – vallja Pető István.

 

Pető István: G127, 2015
Pető István: G127, 2015.

 

A már említett írás motívumnak is a hozzá kapcsolódó következmény, a hatásmechanizmus miatt van számára nagy jelentősége, mert az emberi agy és szem jobban odafigyel egy szövegre. Megkapaszkodunk benne, ezt használja fel Pető a kompozícióinak kialakításakor. Nemcsak az üres képteret tölti be, hanem megállít minket a munkái előtt, és az írásokkal arra késztet, hogy sétáljunk a szemünkkel a kép terében. „Úgy is megfogalmazhatnám a képeimet, hogy ezek az én földdarabkáim, kertrészecskéim, ahol mindenféle vadon nőtt növények vannak. Ezek egy részét otthagyom, másik részét kiszedem, gyomlálok, helyükbe virághagymát dugok, tulipánt ültetek. Aztán rájövök, hogy a tulipánok nem maradnak meg a szederbokor mellett, átteszem őket, rakosgatom ide-oda a növényeket. Így teszek a színekkel és a motívumokkal a vásznon, mintha egy valódi kert lenne. Fogalmazhatok úgy, hogy ezek belső kertek. A belső kerti sétáknak és átültetéseknek konkrét eredménye a Garden, Now képsorozat.” – fogalmazza meg a munkamódszerének szimbolikus tartalmat is hordozó esszenciáját Pető.

Jankó Judit

 

Pető István

1955-ben született Mezőkövesden. Tanulmányai után rövid ideig grafikusként dolgozott Budapesten, majd 1984-ben a festői pályafutás mellett döntve Párizsba költözött. Azóta ott él és dolgozik egy rövidebb New-Yorki tartózkodástól eltekintve.

Munkásságában a sokszorosított grafikának is, főként a rézkarcnak és a kőnyomatnak fontos szerepe van. Több mint 20 évig tanított rézkarcot egy párizsi képzőművészeti iskolában.

Többnyire Franciaországban és más európai országokban mutatta be műveit, de volt már kiállítása Észak- és Dél-Amerikában, illetve Ázsiában is. Budapesten 2005-ben a Dorottya Galériában, 1990-ben a Fiatal Művészek Klubjában állított ki, ezért is öröm, hogy most újra, önálló kiállításon látható lesz munkáiból egy válogatás. Alkotásaiból őriz a Musée de Changliu, Taïwan, a párizsi Bibliothèque nationale de France is.

Legutóbbi egyéni kiállításai Franciaországban:

2021    Galerie Malebranche en Campagne (avec Pierre Gaste)

2019    Champs et sillons. Arbre Vagabond, Chambon sur Lignon

Espace Icare, Issy-Le-Moulineaux

2018    A.M.A.C (Association Mouvement d'ArtContemporain), Galerie Municipale d'Artcontemporain, Chamalières

2017    Bleus de travail. Galerie Malebranche, Paris

 

 

Címlapkép: Pető István: T330, 2022


Forrás: Portfolio.hu
További cikkek
A budapesti Memento Park és a miskolci Herman Ottó Múzeum is bekerült Európa 11 legveszélyeztetettebb örökségi helyszínei közé

A budapesti Memento Park és a miskolci Herman Ottó Múzeum is bekerült Európa 11 legveszélyeztetettebb örökségi helyszínei közé

2023-02-08

A 7 Legveszélyeztetetteb Program 2023-ban ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját. Ennek alkalmából az Europa Nostra, a kulturális és természeti örökség iránt elkötelezett civil társadalom európai hangja és az Európai Beruházási Bank Intézet nyilvánosságra hozta a program idei előválogatotti listájára került 11 legveszélyezettebb európai örökségi helyszínt.

Bemutatta 2023. évi programtervét a Ludwig Múzeum

Bemutatta 2023. évi programtervét a Ludwig Múzeum

2023-02-02

Fókuszban a gondoskodás, a megújuló digitális látogatói élmény és a partnerségeken alapuló új kiállítások.A budapesti Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti múzeum 2022-ben, 11 kiállításának szervezésével mintegy 82

Próbálta már?

Hirdetés feladása

Meghirdetheti eladó műtárgyait.

Aukciós értesítés

Valamennyi új aukciós katalógusról email értesítést kap.

Műtárgyfigyelés

A keresésének megfelelő műtárgyakról értesítést kap.

Értékbecslés

Értékbecslést kérhet műtárgyáról.

Kedvencek

Elmentheti kedvenc műtárgyait, hogy később a Kedvencek menüpontban könnyen megtalálhatók legyenek.

Projektjeink

Partnereink

Hiba!

  • A művelethez kérem jelentkezzen be!

Hírlevél feliratkozás

Hírlevél feliratkozáshoz adja meg az e-mail címét és kattintson a feliratkozás gombra.