Ókori héroszok és istenségek, személyes ismerősök archetipikus karakterekké formált
portréi, a Közel-Kelet keveréklényei és hiedelemvilága kortárs arcok mögött, Egyiptom
kultúrája és a Kárpát-medence történetei, egzotikum és mindennapiság keverednek
Verebics Katalin transzparens rétegekből építkező képein, melyek a látványtól lassan
elszakadva tartanak a szürrealitás imaginárius világa felé. A 2019-ben MMA-
ösztöndíjat nyert Verebics Katalin műtermében jártunk.

Az elmúlt időszak Verebics Kati számára minden tekintetben új alkotói korszak kezdetét
jelenti, hiszen alkotói módszere mind tartalmilag, mind technikájában nagyot változott az
elmúlt években, s e kettő, úgy tűnik, szervesen össze is kapcsolódik. Korábbi, sokszor
autoterapeutikus, a közvetlen szenzualitáson és primer testiségen alapuló látásmódja egyre
inkább halad az önreflektív, személyes történetekből kiinduló narratívák feldolgozásának
irányába. A mitologikus alakok, a kollektív emlékezet képei és a személyes élmények
egymásba hatásából olyan vizuális tartalmak születnek, melyek messze túlmutatnak a primer
látvány és érzéki testiség jelentésein, és alighanem egy magasabb (általánosabb) szintre
emelik a művész korábban messzemenőkig személyes világát. A jól azonosítható egyéni
látásmód megmarad, de mintha a komplexebb kompozíciók mögött összetettebb tartalmak
bújnának meg.


Verebics Kati: Szabásminta, 2018, olaj, vászon, 140×100 cm

Verebics Kati festészete továbbra is antropocentrikus, de a fókusz a saját testről, a szenvedély
láttatásáról és a szexus megmutatásáról áttevődik a másik ember arca mögött rejlő titok
megragadására, a személyiség mélyebb rétegeinek feltárására. Az archetípusok felkutatása
közben tett vizsgálódások eredménye egyfajta archeologikus festészet, amely legalább két
irányból értelmezhető. Egyfelől a kulturális érdeklődés közhelye mögé bújtatott – de nagyon
is hiteles – útkeresésként, azaz a művész saját festészetének kutatáson alapuló, szinoptikus
művészettörténeti perspektíván keresztüli újradefiniálásaként. Ezt elsősorban közel-keleti
utazásai, számos hazai és külföldi múzeum, antik és újkori gyűjtemény látogatása
befolyásolta. Az élmények nem pusztán történeti és művészi értékük okán inspirálják, de a
személyes vonzalmak és viszonyulások révén is hatással vannak témaválasztására. Az
érdeklődés tehát inkább érzelmi vonzódásból, semmint tudományos kíváncsiságból fakad. Az
eredmény pedig egy látvány alapú, rétegekből építkező, kollázsszerű festészet.

Verebics Kati készülő műve a műteremben

A változás értelmezhető másfelől az anyaság megélésének tapasztalatával, valamint az ebből
is eredeztethető, „másik ember felé fordulással”, azaz az énközpontú látásmód feladásával is.
Ez az a folyamat, melyen keresztül a művész érdeklődésének fókusza a másik ember
személy(iség)ének komplexitása felé irányul (pszichológiai olvasat). Verebics festészeti
kutatása főként a bennünk élő archetípusok és rejtett karakterek megmutatására épül, melynek
hordozója az arc. Ez az arc, amely valójában maszkként (prosopon), azaz a személyiség(ek)
(persona) hordozójaként rétegesen építi fel egyéniségünket, éppúgy lefejthető, akárcsak a
színészi vagy karneváli maszk, amely alatt újabb és újabb maszkok (személyiségek) tárulnak
fel. Mindkét értelmezés az egymást fedő rétegekről és azok feltárásáról szól, azaz a művészet
egymásra épülő korszakairól éppúgy, mint a személyiség hozott és szerzett karaktereinek egymásra rakódásáról és ezek megmutatásáról. Ennek fényében nem meglepő, hogy a
művészi technikája is szerteágazó. A különböző rétegeket más és más technika képviseli: az
„anyagtalan”, fotóalapú, kollázsolt transzfertechnikával átvezetett áttetsző, lazúros képek
összecsúsznak a faktúrájukat sem leplező festett figurákkal, melynek összhatását az applikált,
már-már reliefszerű rétegek (papír, textil) tesznek még izgalmasabbá.

Verebics Kati kétségtelenül új utakon jár, ami – ha sikerül elkerülnie a l’art pour l’art
esztétizálás csapdáit – számos titkot és lehetőséget tartogat a számára, és azok számára is,
akik figyelemmel kísérik fejlődését.

Szerző: Schneller János