E-kereskedelem a műtárgypiacon

Virtuális kalapács

A műkereskedelem sokáig azt hitte, kimaradhat a digitális forradalomból – mára már csak néhány bástyája maradt, ahol az online csatornák nem versenyezhetnek a hagyományos értékesítési formákkal.

Amikor csaknem két évtizede, 1993-ban néhány jelentős európai és amerikai aukciósház létrehozta International Auctioneers (IA) névre keresztelt laza szövetségét, terveik között szerepelt, hogy árveréseiket egy időben tartják; a bekamerázott helyszíneken zajló eseményeket a többi aukciósházban tartózkodók monitorokon követhetik és licitálhatnak is a másutt kalapács alá kerülő tárgyakra. Az IA ma is él és virul, ezt az elképzelésüket azonban az informatikai forradalom gyorsan levette a napirendről. Számos nemzetközi – és néhány hazai – aukciósház árveréseit ma már számítógépünk monitorja előtt ülve követhetjük nyomon és előzetes regisztrációt követően otthonról licitálhatunk akár százmilliós értékű műalkotásokra.

A műkereskedelem viszonya az informatikai forradalomhoz hosszú időn keresztül ambivalens volt és részben még ma is az. A galériák és árverőházak többsége gyorsan felismerte, hogy az internet korábban soha nem látott lehetőségeket kínál népszerűsítésükre, árukészletük illetve aukciós kínálatuk bemutatására és jelentősen csökkenti a potenciális ügyfelek elérésének fajlagos költségeit, de azt sokáig nem nagyon hitték, hogy az online értékesítés valaha is jelentős szeletet hasíthat ki magának a forgalomból. Érveik egy része mára már megdőlt, de tagadhatatlanul volt bennük igazság. A legkézenfekvőbb érv természetesen a műalkotások egyedisége. Lehet, hogy egy magas felbontású digitális reprodukció olyan részleteket is láthatóvá tesz, melyek szabad szemmel nem érzékelhetőek, képtelen viszont közvetíteni az alkotás „lelkét”, auráját, nem adja a találkozásnak azt az élményét, amit az eredeti mű megtekintése jelenthet. A szkeptikusok másik kedvelt érve a műalkotások ára; egy bizonyos összeghatár felett, ami egyénenként nagyon változó lehet, az emberek előbb szeretik látni azt, amit megvesznek. Ami az első érvet illeti: időközben kialakult a műalkotásoknak az a köre, amely jól – sőt, esetenként jobban – értékesíthető online csatornákon keresztül. Ide tartoznak mindenekelőtt a műkereskedelemben értékben nem, de darabszámban igen jelentős súlyt képviselő sokszorosított munkák, pl. grafikák, fotók, kerámiák. Kifejezetten alkalmasak online értékesítésre a ma egyre népszerűbb videomunkák, amelyeket otthon a képernyő előtt ülve inkább van ideje az érdeklődőknek akár többször is végignézni mint mondjuk egy művészeti vásár forgatagában. Míg a szobrok általában nehezen kelnek el a világhálón, a nagyméretű, kiállításokon, vásárokon nem vagy csak nagy költséggel bemutatható alkotások számára a net sokszor az egyetlen lehetőség. Még az egyes művészek internetes értékesíthetősége között is jelentősek a különbségek: könnyebben adhatók el az olyan művészek, pl. Andy Warhol munkái, akik sorozatban gyártották azonos technikával készült műveiket. A másik fő érv, a magas ár, egy lassan leépülőben lévő pszichológiai korlát, mely egyébként nemcsak az online vásárlásnál, de még az „élő” aukciókon való online licitálásnál is jelentkezik; utóbbiakon is inkább az olcsóbb tételeket viszik el az otthonról vásárlók. Az említett korlát – ami persze nemcsak a műkereskedelemben „működik” – egyre magasabbra kerül; a sajtó rendszeresen számol be új csúcsárakról. Az online értékesített műalkotások rekordára tavaly lépte át először az egymillió dollárt, amikor is az artnet júliusi aukcióján egy 1978-as Warhol-képért 1,32 milliót adtak.

Ha a sok fenntartás mellett is dinamikusan fejlődik az online műkereskedelem, akkor nyilvánvaló, hogy annak számos előnye is van. A legkézenfekvőbbek ezek közül az ebben a műfajban különösen fontos diszkréció, az alacsonyabb járulékos költségek és a gyorsaság. A kisebb költségekből rendszerint az eladók és a vevők is profitálnak. Az artprice aukcióin például a beadóktól csak 5-9%-ot vonnak le, a vevők pedig egyáltalán nem fizetnek jutalékot. Míg egy hagyományos aukciónál a mű beadása és a vételár kifizetése között jó néhány hónap is eltelhet, az online üzlet szerencsés esetben napok alatt lebonyolódhat. Kevesebb szó esik arról, hogy az online értékesítés bizonyos értelemben „demokratikusabb” is. Egyrészt azáltal, hogy jelentősen csökkenti a műkereskedelmi központoktól távol élők versenyhátrányát, másrészt azért, mert megjelenési, értékesítési lehetőséget biztosít olyan művészek számára, akik ma nehezebben eladhatónak minősülnek és ezért a magasabb költségszinttel dolgozó galériák, az értékesítési arányra odafigyelő aukciósházak nem szívesen foglalkoznak velük. A paletta tehát lényegesen sokszínűbbé válhat; más kérdés, hogy az online portálok egy részénél hiányzik a minőségi kontroll, így a sokszínűség esetenként jóval vegyesebb minőséget is jelent.

Mára minden fontos műkereskedelmi csatornának kialakult a digitális megfelelője illetve számos hagyományos szereplő egészíti ki kínálatát online ajánlatokkal. A gyűjtők közötti forgalom részben a nagy adásvételi portálokon zajlik (az Ebay-nek pl. külön art shop-ja van), részben kifejezetten erre a célra létrejött művészeti portálokon, melyek gyakran adatbázisként és hírforrásként is működnek. Ez a forma időközben hazánkban is elterjedt; a profilját az artprice gyakorlatát követve felépítő, aukciósházakkal, galériákkal is együttműködő műtárgy.com oldalán esetenként többmilliós értékű műtárgy között lehet válogatni.

Online aukciókkal is egyre többen kísérleteznek, a korábban említett nemzetközi portálok mellett hagyományos aukciósházak is. A Sotheby’s már egy évtizeddel ezelőtt együttműködésre lépett az eBay-el és az Amazonnal, ezek azonban rövid életűnek bizonyultak. A Christie’s tavaly két kísérleti online aukciót szervezett; az egyiken Elizabeth Taylor hagyatékának kevésbé drágább darabjai kerültek kalapács alá. A 973 tételre összesen 57 ezer (!) licit érkezett, a 9 millió dollárt meghaladó bevétel a vártnak többszöröse volt. Hasonlóan eredményes volt a Hermès-táskák idei jótékonysági árverése is. A cég első tisztán online nagyárverése július 9-én lesz, igaz, ezen nem műtárgyakra, hanem nemes borokra lehet majd licitálni a néhány száztól több tízezer dollárig terjedő sávban. Idehaza főleg az érmékkel és bélyegekkel foglalkozó cégek körében lett népszerű az online árverési forma, de tartottak már ilyen aukciókat művészeti árverőházak is; a Pintér Aukciósház például részben a korábbi aukciókon megmaradt tételeket igyekszik értékesíteni így. Az online aukciókon való részvétel gyakran erre szakosodott és megint csak szolgáltatások széles körét nyújtó portálokon keresztül történik. Világviszonylatban a legnagyobbnak a manhattani székhelyű Liveauctioneers.com számít; itthon hasonlóan sokszínű szolgáltatást nyújt az axioart.com.

És amit sokan a legkevésbé tartottak valószínűnek, tavaly óta már létezik virtuális művészeti vásár is, méghozzá a világ legnevesebb galériáinak összefogásával. Az idei második vásáron, amit már egy-egy műfajra szakosodott rendezvények is követnek, 35 ország 135 galériája 1.100 művész alkotásait mutatta be; a rendezvény honlapját 155 országból 160 ezren látogatták meg, a legdrágább művek néhány százezer dollárért találtak gazdára. 

Emőd Péter HVG, 2012. augusztus. 4. számában megjelent írásának bővített változata