Az életének 100. évében tavaly elhunyt Eberhard W. Kornfeld kollekcióját – pontosabban annak azt a részét, ami nem került múzeumokba a gyűjtő ajándékaként – a nevét viselő berni aukciósház árverezi.

A matuzsálemi kort megért svájci műkereskedő és műgyűjtő, Eberhard W. Kornfeld szakmája legnagyobbjai közé tartozott. Tanulmányait Bázelben, Párizsban, Amszterdamban és Londonban végezte és ezekben a városokban szerezte első szakmai tapasztalatait is. 1945-ben kezdett dolgozni August Klipstein régi és modern mesterek grafikáira szakosodott műkereskedésében, majd a tulajdonos váratlan halála után itt vezette élete első árverését. Ezt közel hét évtized alatt megszámlálhatatlanul sok további követte, zömében az általa fokozatosan átvett, s azóta az ő nevét viselő berni aukciósházban.

A Galerie Kornfeld ugyan évente csak egy árverést tartott, de az szinte kötelező program volt a világ legjelentősebb gyűjtői számára. Profilja sokrétű volt: hazája művészetét éppúgy gyűjtötte és értékesítette, mint a régi mesterek grafikáit és a klasszikus modernek alkotásait; utóbbiak közül sokakhoz, így Marc Chagallhoz, Alberto Giacomettihez, vagy az egy ideig családjánál is lakó Sam Francis-hez nemcsak üzleti, hanem szoros baráti szálak is fűzték. Egyik nagy kedvence Ernst Ludwig Kirchner volt, akiről nemcsak egy máig alapműnek számító monográfiát írt, de Kirchner davosi házainak megvásárlása és rendbehozatala után ő volt a kezdeményezője és motorja az ottani Kirchner Múzeum létrehozásának is, mely azóta is az üdülőváros egyik fő nevezetessége. A XX. század olyan jelentős művészei grafikai munkásságának oeuvre-katalógusait köszönhetjük neki, mint Paul Klee, Max Beckmann, Käthe Kollwitz, vagy Alberto Giacometti. Az árverési pulpitusról ugyan 95 éves (!) korában lelépett, de szinte élete végéig folyamatosan nyomon követte aukciósháza történéseit, gondozta gyűjteményét, amelynek számos darabját múzeumoknak adományozta. Ajándékozási döntéseit szinte tudományos alapossággal hozta meg; nemcsak az egyes intézményekkel ápolt jó kapcsolatára volt figyelemmel, hanem arra is ügyelt, hogy az átadott művek hézagokat tömjenek be az adott múzeumok gyűjteményében.

Bőkezűségéből többek között olyan neves intézmények profitáltak, mint a New York-i MoMA, a pasadenai Norton Simon Museum, a washingtoni Nemzeti Képtár vagy a bázeli Kunstmuseum. Igen nagyvonalú ajándékokról van szó: az utóbb említett bázeli múzeum például – egy jelentős Kirchner-festmény mellett – két részletben több mint 60 Rembrandt-rézkarcot kapott tőle, melyeket 2020-21-ben önálló kiállításon is bemutattak. Egy Rembrandt-rézkarchoz fűződik az a történet is, ami sokat elárul Kornfeldről, mint emberről. Egyik árverésén egy ilyen munkáért elszánt licitharc bontakozott ki két gyűjtő között. Kornfeld egy ideig regisztrálta a mind magasabb összegekről szóló ajánlatokat, majd amikor úgy érezte, hogy a licitálok már „túllőttek a célon”, megszólalt: „Uraim, hagyják abba. Van ebből még egy példányom, jut mindkettejüknek”.

A szép történetek mellett Kornfeld neve felbukkant néhány kevésbé szépben is: többször megvádolták azzal, hogy esetenként alaposabb provenienciakutatás nélkül fogadott be és értékesített olyan műveket, melyekre eredeti tulajdonosaik vagy azok örökösei később jogosnak ítélt restitúciós igényeket nyújtottak be. Felmerült neve az ún. Gurlitt-ügyben is; e 2013-ig visszanyúló történet „főszereplője” a nácik egyik ismert műkereskedője, Hildebrand Gurlitt fia, Cornelius volt, aki egészen 2013-ig titokban rejtegette apja gyűjteményét, illetve műkereskedésének raktárkészletét. Az összesen 1600 művet végül két ingatlanában találták meg, a hír akkor az egész nemzetközi sajtót bejárta. Később kiderült az is, hogy Gurlitt, ha pénzre volt szüksége, Bernbe járt át, hogy eladja a titokban tartott gyűjtemény néhány darabját; a vevő Kornfeld volt. A történetből végül, éppen Kornfeldnek köszönhetően, a berni Kunstmuseum profitált. Gurlitt ugyanis gyűjteményét erre a múzeumra hagyta; váratlan döntésében a Kornfelddel ápolt jó kapcsolata minden bizonnyal fontos szerepet játszott. A múzeum az előzményekből okulva már óvatosabban járt el és az ajándékot nagyon tüzetes vizsgálatnak vetette alá.

21 éve, 80. születésnapja alkalmából a budapesti Műértő nagyobb interjút készített Kornfelddel, melynek szerzője arról is érdeklődött, hogyan tervezi a gyűjtő kollekciójának további sorsát. Kornfeld azt az igen tanulságos választ adta, hogy vannak nála olyan munkák, melyeknek múzeumokban a helyük; ezeket át is fogja adni nekik. A többi pedig, mondta, kerüljön vissza a műkereskedelembe. „Ezek az alkotások évtizedeken keresztül nekem szereztek örömet, most lassan eljön az ideje annak, hogy mások gyönyörködhessenek bennük”.

Úgy tűnik, Kornfeld véleménye később sem változott, így egy gazdag válogatás az el nem ajándékozott munkákból szeptember 12-13-án kalapács alá kerül – természetesen a frissen felújított és bővített Galerie Kornfeldben. A két nap alatt összesen öt aukcióra kerül sor, ezek közül kettőt kizárólag a ház egykori tulajdonosa gyűjteményének szentelnek. Előbb, egy külön aukció keretében, a talán legnagyobb kedvenc, Ernst Ludwig Kirchner 41 munkáját kínálják megvételre. Bár Kornfeld néhány főművet tőle is elajándékozott, a tételek között így is szerepel több olyan olajfestmény is, mely egymillió frankos, vagy annál magasabb taksát kapott. Kiemelkedik az anyagból a moritzburgi szélmalmot ábrázoló 1910-es olajkép, melyért 2,25 millió frankot várnak.

A másik aukció a Mesterművek az Eberhard W. Kornfeld-gyűjteményből címet viseli, ezen 50 tételt árvereznek. A szerzők valamennyien a modern képzőművészet blue chip-jei Gauguin-től Picassoig, Klee-től Beckmannig. A legmagasabb, 7,5 millió frankos becsértékkel egy Giacometti-bronz, az 1958-as Stèle III várja a liciteket. A szoborból összesen 6 példányt öntöttek. A festmények között is egy Giacometti-mű kelhet el a legmagasabb áron; a Műterem című 1951-es olajkép taksája 6 millió frank.

Az említett két 13-i árverést megelőzi a Régi mesterek nyomatai és rajzai című, 185 tételt felvonultató aukció, melyen nem csak a Kornfeld-gyűjteményből származó művek szerepelnek, de ezek vannak túlnyomó többségben. A becsértékek széles skálán, 2,5 ezer és 700 ezer frank között mozognak, a legmagasabb taksát a Kornfeld-gyűjtemény 22 Rembrandt-rézkarcának egyike kapta. 

Szerző: műtárgy.com

Címlapkép: Sam Francis: Párizsi nyár, 1958, olaj, vászon, a Galerie Kornfeld jóvoltából