Nemzetközi toplista a műgyűjtőkről

A jó gyűjtemény önmagában kevés

A nemzetközi művészeti sajtóban rendszeresen jelennek meg a művészeti színtér szereplőit vagy azon belül egyes kategóriák képviselőit rangsoroló listák. Időnként tekintélyes gazdasági folyóiratok is közölnek ilyeneket. Ezekről a Műértő rendszeresen beszámol, illetve az ArtReview Power 100-as listájának összeállítási elveit követve 2011. decemberi számában maga is összeállította a hazai színtér 50 legbefolyásosabbnak vélt szereplőjének sorrendjét. A rangsorok megjelenését mindig nagy várakozás előzi meg, és rendszerint heves viták követik. Fontos ezért ismételten leszögezni, hogy ezek pillanatnyi állapotot rögzítenek; pontosan mérhető kritériumok hiányában nem lehetnek teljesen objektívek; orientációs pontként szolgálnak, de nem tartanak igényt arra, hogy kőbe vésett igazságként kezeljék őket.

Ezúttal egy olyan listát mutatunk be, amelyet a tekintélyes amerikai folyóirat, az ARTnews állít össze minden évben a legfontosabbnak tartott 200 műgyűjtőről. Ezeknek a szcénára gyakorolt jelentős befolyását mutatja, hogy az ArtReview Power-listáján a 100 szereplő negyede-ötöde minden évben közülük kerül ki. Az ARTnews a 200 gyűjtőt nem rangsorolja, csak a legjelentősebbnek tartott tízet emeli ki külön is. A lap munkatársai 22 országban kérdeztek ismert gyűjtőket, műkereskedőket, aukciósházakat, múzeumi kurátorokat és szakmai tanácsadókat, s munkájuk eredményéből megtudhatjuk, hol vannak a legfontosabb gyűjtők, mit gyűjtenek, és milyen jellegű tevékenységgel teremtik meg a szenvedélyük gyakorlásához szükséges anyagiakat. A listából ugyan nem derül ki, de némi utánjárással feltárható, milyen teljesítmények biztosíthatják egy gyűjtő helyét a listán, hiszen nyilvánvaló, hogy egy gyűjtemény birtoklása – legyen az bármilyen jelentős is – önmagában ehhez még nem elég.

A top-gyűjtők földrajzi megoszlása nem szolgál nagy meglepetéssel, de jelzi, hogy általában még rendkívüli összegek befektetésével sem lehet egyik napról a másikra felkerülni a listára: a műgyűjtésben feltörekvőnek számító régiók, így Kína és a délkelet-ázsiai térség, Oroszország vagy az Arab-öböl államai még alig-alig képviseltetik magukat. A 200 név között ezekből a régiókból mindössze 2-2 oroszt, hongkongi kínait és tajvanit, valamint 1-1 katarit, dél-koreait és ukránt találunk, azaz arányuk együttesen sem éri el az 5 százalékot. Bizonyos azonban, hogy ez az elkövetkező években növekvő tendenciát mutat majd. Miközben az aukciós műkereskedelemben az Egyesült Államok már elvesztette vezető szerepét, a gyűjtők között még mindig nyomasztó az amerikai fölény: a 200-ból 101-en élnek itt, ami persze nem jelenti azt, hogy valamennyien amerikaiak. Őket messze lemaradva követik a műkereskedelemben legfontosabb szerepet játszó négy európai ország gyűjtői: Németországot 15-en, Svájcot 13-an, Nagy-Britanniát 11-en és Franciaországot 9-en képviselik. Ötnél több gyűjtővel egyetlen más ország sem szerepel. A közép-kelet-európai térségből mindössze két osztrák gyűjtő tudott felkerülni, mindkettejük – Francesca von Habsburg, illetve Karlheinz Essl – neve Magyarországon is jól ismert. „Fő hivatása” és az ahhoz kötődő magyarországi érdekeltségei kapcsán ugyancsak széles körben ismert nálunk a svájci lapkiadó, Michael Ringier, valamint a német „csavarkirály”, Reinhold Würth neve.

A „mit gyűjt” kérdésre adott válaszok szerint kiugróan a kortársak a legnépszerűbbek; műveik a legnagyobb kollekciók háromnegyedében szerepelnek. Modern, illetve II. világháború utáni munkák alkotják a top 200-ból 88 kollekció anyagát, míg a harmadik legnépszerűbb kategóriát – messze leszakadva, 14-14 említéssel – az impresszionista, illetve a régi mesterek képezik. A gyűjtési területüket pontosabban behatárolók válaszaiból kiderül, hogy az irányzatok közül a szürrealizmus, a német, illetve az absztrakt expresszionizmus, a minimalizmus és a geometrikus absztrakció a legkedveltebb. A „legnagyobbak” közül fotókat tízen, szobrokat mindössze hatan, videomunkákat négyen gyűjtenek. Kínai vonatkozású műtárgyakkal nyolcan foglalkoznak, de érdeklődésük megoszlik a klasszikus és a modern festmények, bronzok és porcelánok között.

A „miből” kérdésre adott válaszok azt mutatják, hogy a legtöbb vezető gyűjtő több forrásra is támaszkodhat. Minden második közülük a pénzügyi vagy az ingatlanszektorban tesz szert jövedelmének meghatározó részére, egynegyedük az iparban, 6-7 százalékuk pedig a kereskedelemben, illetve a média világában. Több ügyvéd és orvos is szerepel a listán, művész viszont csak egy: az angol Damien Hirst. Az örökölt vagyon szerepe 16 esetben látszik meghatározónak.

A vezető gyűjtők többsége nem „csak” gyűjt, hanem számos más területre is kiterjed a tevékenysége. Ennek leggyakoribb formái: magánmúzeum létrehozása; közgyűjtemények támogatása pénzadományokkal vagy művekkel; díjak alapítása; részvétel múzeumok kuratóriumainak, igazgatóságainak munkájában; könyvek, katalógusok kiadása. Lássunk néhány példát! Az első tízbe is beválasztott amerikai Eli Broad például 26 millió dollárt adományozott a Michigani Állami Egyetem – majdan az ő nevét viselő – múzeumának építésére, miközben a Los Angelesi-i Grand Avenue-n 130 millió dolláros költségvetéssel már készül és 2013-ban megnyílik saját háromszintes múzeuma. Szinte nincs Amerikának olyan modern és kortárs múzeuma, a MoMA-t is beleértve, amelynek igazgatóságában ne lenne tag. François Pinault, a Christie’s tulajdonosa már két velencei palotát épített át saját gyűjteményének bemutatására – ezek azóta a lagúnák városának fő nevezetességei közé tartoznak. A katari uralkodó, Hamad Bin Khalifa Al-Thani az elmúlt években sok százmillió dollár értékben vásárolt régiségeket és kortárs alkotásokat. Amint a közelmúltban kiderült, tavaly ő vette meg – minden eddigi rekordot megdöntő áron – 250 millió dollárért Cézanne Kártyázók című alkotását is. Az emír családjának irányítása alatt áll a katari múzeumi hatóság, amely új múzeumok építésének nagyvonalú terveit koordinálja és külföldön is jelentős kiállításokat szponzorál – így többek között Damien Hirst londoni tárlatát az idei olimpiai játékok ideje alatt. Idehaza nem sokan ismerik a venezuelai Patricia Phelps de Cisneros nevét, aki – míg férje a maga médiabirodalmát építi – Latin-Amerika legjobb magánkézben lévő modern és kortárs gyűjteményét hozta létre. Ösztöndíjakat alapított fiatal latin-amerikai művészek és kurátorok részére, tagja a MoMA igazgatóságának és a londoni Tate latin-amerikai beszerzéseit koordináló bizottságnak. Az ukrán Viktor Pincsuk is százmilliókat költött – természetesen dollárban mérve – gyűjteménye felépítésére. Kijevben létrehozta a Pincsuk Művészeti Központot, amely saját kollekciója mellett időszaki kiállításoknak is helyet ad. Fiatal művészek részére alapított, százezer dollárral dotált nemzetközi díja kuratóriumába és zsűrijébe pedig a nemzetközi művészeti szcéna legismertebb szereplőit sikerült megnyernie.

E. P.