Hogyan lehet a leghitelesebben átadni a háború borzalmait? Melyek azok a dokumentumok, amelyeket a háború utáni fordulat miatt a hatalom nem tárt a nyilvánosság elé? Lehet-e arcot adni a szenvedésnek? Hogyan befolyásolták a fronton átéltek a művészek vizuális kommunikációját?

„Az úton, amely a térképen nincs is feltüntetve, mindenfelé a lezajlott csaták emlékei. Tankok, harckocsik, személyautók roncsai láthatók. Berozsdásodott alkatrészek – itt-ott egy-egy légvédelmi ágyú. Német katonasírok, hol egyenként, hol tömegesen az út mentén. Egyszerű fakereszt a hősi halált halt katona sisakjával. Az ember elkíséri képzeletében ezeket a csatákat, katonákat, tankokat, szóval a pusztulást, és kérdi: mindez miért?

A kultúra minden egyes esetben csak sápad és elgyengül, a civilizáció a tankok és harckocsik gyártásában merül ki, az emberi energia pedig ezeknek rabszolgájává szegődik. A természet az, amelyik könyörtelenül és feltarthatatlanul tovább dolgozik ugyanabban az iramban és irányban, amelyet megkezdett. A természet napirendre tér fölötte, és nem bánja, ha a búzakalászok beborítják zöldellő hullámaikkal az ottmaradt tankot.” - részlet Polóny Elemér Naplójából. (Rodno, vasárnap, 942. VI. 14-15.)

A Magyar Művészeti Akadémiánál, az MMA Kiadó gondozásában Tehát ez a háború? címmel jelent meg Sümegi György könyve, amely hét haditudósítóként besorozott művész fronton átélt tapasztalatairól állít emléket. A harcoktól távol levő lakosságnak egy katonailag kiképzett írók, újságírók és képzőművészek alkotta magyar haditudósító alakulat igyekezett beszámolni a második magyar hadsereg emlékeiről, illetve a Don-kanyar poklának történéseiről, azonban a hatalomátvétel után rengeteg, főként a keleti fronton készült tudósítások betiltásra kerültek. A kötet megjelenési dátuma beszédes, hiszen nyolcvan éve, 1942 júniusában indultak el a haditudósító szolgálatukat teljesítő magyar művészek a keleti frontra.

Sümegi György muzeológus és művészettörténész könyve hiánypótló alkotás, mivel átfogó és páratlan emlékanyaga kifejezetten a háborúba kirendelt haditudósító művészek hagyatékát tárja fel. A kötetben szereplő művészek háborús tevékenységeiknek dokumentumait lenyűgöző alapossággal és rendezettséggel mutatja be, a korabeli interjúk és visszaemlékezések közül kiemelkedő fontosságú Polóny Elemér (1911-1991) naplója, amely a saját haditudósítói feladatok és a háborús borzalmak tapasztalatai mellett a vele együtt szolgáló képzőművész kollégákat, Ballagó Imre (1915-1997), Benyovszky István (1898-1969), Markos Lajos (1917-1993), Szalay Lajos (1909-1995), Pándy Lajos (1895-1957) festőművészeket és Megyeri Barna (1920-1996) szobrászművészt is megörökítette. A róluk készült tanulmány átfogó képet nyújt a művészek pályaképéről is. A könyv gazdag képanyaga 70 műtárgyról készült fényképet tartalmaz, amelyek között található olyan is, amely soha nem volt publikálva.

 

Az újságírók, képzőművészek és filmesek kivezénylése a frontra a háborús propaganda egyre tudatosabb eszközévé vált.  A kötet művészeinek alkotásai először a Pesti Vigadó, valamint Győr és Nagyvárad 1943. májusi Haditudósító kiállításán került a közönség elé. A művészek élményei, beszámolói a harcokról azonban gyakran ellentétben álltak a hatalom elképzeléseivel, amelyek betiltásokhoz, később pedig a művészek teljes elhallgatásához vezetett.

 

 

Sümegi György a Kecskeméti Katona József Múzeum képzőművészeti gyűjteményének fejlesztésében és a Kecskeméti Képtár létrehozásában tevékenykedett. Kutatásai, tanulmányai a nagybányai, miskolci, kecskeméti művésztelepekhez, 1956 képzőművészetéhez és fotóhagyatékához, illetve erdélyi (Nagy István, Nagy Imre, Szolnay Sándor, Miklóssy Gábor) és magyarországi képzőművészek (Tóth Menyhért, Szalay Lajos stb.) életművéhez kapcsolódnak.

 

 

Forrás: Sümegi György: Tehát ez a háború? Hét haditudósító képzőművész a Donnál. (1942. június 9. – szeptember 11.) MMA Kiadó, 2022.

Címlapkép forrása: Fortepan / Buzinkay Géza

Forrás: Portfolio.hu