Válságálló befektetés-e a műtárgy?

Ahogy egy műtárgy megítélése, úgy a műtárgyba való befektetés megítélése is szubjektív kategória – hívják fel a figyelmet a szakértők. Szemben más árukkal, az alkotások egyedi volta és teljesen virtuális értéke miatt az aktuális vételár nem csak időben változik, hanem a vevő személyétől, sőt az adásvétel helyétől és módjától is nagy részben függ. Ezzel együtt az elérhető piaci adatok és trendek alapján a jól megválasztott műtárgy hosszú távon értékálló befektetésnek mutatkozik. A pillanatnyi árat sokszor azonban műélvezők és befektetők lépései drámaian átírhatják.

Úgy vegyél műalkotást, hogy ha az ára lezuhan, akkor is örömmel tudj rá tekinteni – tartja a mondás. Ezzel együtt azonban a vevők többsége a festmények, szobrok és egyéb alkotások reális árát és értékállóságát is szívesen firtatja vásárlás előtt. Számukra némileg megnyugtató adat, hogy a 2008-as válság tapasztalatai alapján a globális műtárgypiac viszonylag kis kilengést mutatott és minden más piacnál gyorsabban magára talált, elsősorban a nagy értékű, neves alkotások tekintetében. A kortárs és antik alkotások értékőrzésével kapcsolatban alapvetően két eltérő megközelítés ismert: ez egyik nézet (jellemzően külső szemlélőké) szerint a műtárgyak iránti kereslet és így azok értéke úgy reagál a gazdasági problémákra, mint a luxus divatcikkek vagy az első osztályú repülőjegyek iránti kereslet, másik nézet (jellemzően műtárgyvásárlóké) szerint a műtárgyak inkább biztonságos befektetésként szolgálnak és mint ilyen, az irántuk való kereslet az aranyhoz vagy a svájci frankhoz hasonlatos.

A két nézőpont teoretikus vitához vezet, a műtárgy-befektetési szakértők és tanácsadók a piac „teljesítményének” és „dinamikájának” megértéséhez inkább a nagy aukciósházak működési adataira tekint: a Sotheby’s részvénye nyár közepe óta 40% százalékot meghaladó esést produkált, mintegy 1,2 milliárd dollárt tüntetve el a globális cég értékéből, ennek hátterében pedig elsősorban az áll, hogy megfogyatkoztak az adásvételek a piacon és a Sotheby’s a hasonlóan patinás Christie’s-zel kényszerül egyre keményebb árversenyre egy-egy értékesebb tétel aukciós katalógusba való megnyerése érdekében.

A műtárgypiac hiába tűnik globális iparágnak, milliónyi termékkel és piactérrel, valójában ez a leginkább szubjektumvezérelt befektetési terület, hiszen a műtárgyak nem kézzelfogható és abszolút értéket képviselnek, áruk helytől, időponttól és leginkább a vevő személyétől függően folyamatosan és akár drasztikusan is változni képes. A gazdaság bármely más területén aligha található olyan „árucikk”, amelynek értéke ennyire a vevő személyes motivációjától függ. Éppen ezért képesek az aukciósházak a leütési érték 30-40 százalékát is jutalékként elkérni az adásvételben részt vevő felektől, hiszen nélkülük vélhetően az alkotás nem jutott volna el a végső vásárlóhoz és csak töredék áron lett volna értékesíthető.

Mivel a piacon elkötelezett vevők (megszállott és vagyonos gyűjtők) jelentős számban vannak jelen, érdeklődésük, licitjeik pedig már az aukciósházak által formalizálódott piactereken is megmutatkozik, ez folyamatosan egy új szemléletet is hoz a műtárgypiacra: a spekulatív műtárgykereskedelmet. „A műélvezeti és a vagyongyarapítási célú vásárlás motívumai általában nehezen ismerhetők fel vagy választhatóak el, de az utóbbi jelenség tényszerű bizonyítékát adja, hogy az elmúlt években – elsősorban Amerikában – megfigyelhető volt a kortárs alkotások hitelből történő vásárlása. Tovább fokozva az extrémitást, hogy kortárs, a műtárgypiaci forgalomban mindössze egy-kétszer megmérettetett alkotásokat a finanszírozó bankok fedezetként fogadtak el.” – hívta fel a figyelmet Alan Bamberger, neves műtárgypiaci szakíró egy közelmúltbeli konferencián. 

Amíg kellően nagy számban voltak jelen, műélvezettől, kapzsiságtól vagy hiszékenységtől vezérelve kellően nagy összegeket befektetők és az árak folyamatosan nőttek mindenki igazolva látta saját logikáját. Ugyanakkor majd’ mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy az árak itt sem emelkedhetnek a végtelenségig, akár csak a részvénypiacon esetében. A buboréknak szükségszerűen itt is robbanni kellett. Azonban éppen az műalkotások szubjektív volta miatt, a robbanás csak részlegesen következett be, tényleges veszteséget csak a befektetési, azaz spekulatív szándékú vevőknek hozott. Aki műélvezőként tett szert a vágyott műtárgyra, azt jóval kevésbé zavarja, hogy annak vélelmezett ára aktuálisan alacsonyabb. Nagyot fordult azonban azokkal a világ, akik befektetési céllal vásároltak, netán e célra vagyonuk aránytalanul nagy részét költötték felül költöttek vagy akár hitelt is vettek fel. „Amerikában és Nyugat-Európában érezhető volt a kényszereladások jelenléte. Ezen befektetők ugyanis egyszerre voltak kénytelenek azzal szembesülni, hogy a múltban tapasztalt ár nem igaz örökké, ráadásul likvid piactér nincs és egyáltalán nem mindegy, hogy az adott műtárgyat a tulajdonos maga vagy egy neves aukciósház értékesíti.” – fogalmaz Alan Bamberger.

Nem kérdés azonban, hogy a szédítő árverési rekordok és a műtárgyak keltette érzelmek keveredése megkérdőjelezhetetlenül képes mozgásban tartani ezt a legalább 30 milliárd dollár éves forgalmúra becsült aukciós piacot. 2011. 11. 24.