Az akt (a német szó átvételéből) eredeti értelmében tanulmányrajz, festmény vagy szobor a ruhátlan emberi testről, más szóval – eredeti értelmében meztelen vagy felöltözött modell figurájának, tartásának, mozdulatának tanulmányszerű ábrázolása. Az aktábrázolás általában szimbolikus mondanivaló (például Ádám és Éva az Utolsó Ítéleten) kifejezésére korlátozták a reneszánsz előtt, azóta az akt a műtermi és akadémiai gyakorlatban szokásos, többnyire rajzi előkészítése a figurális műnek. A fogalom idővel kitágult, ma a meztelen ember mindenféle ábrázolását jelöli. Aktmodellt használtak a középkorban is, előbb a női akthoz is férfimodellt. A női aktmodell alkalmazása 1500 után vált általánossá.

Az alabástrom igen finom szemű, áttetsző gipsz. Jobbára fehér, néha pirosas vagy a szürkés márványhoz hasonló, lágy, körömmel is karcolható anyag. Fehér változata a legértékesebb. Elsősorban dísztárgyakat faragtak belőle. Az alabástrom csiszolása bonyolult munka, ráspolyozzák, kaparják, gyalulják, majd bőrrel, gyöngyházporral súrolják.
A szemcsés vagy leveles gipsszel vegyesen fordul elő, a gipszbányáknak többnyire alsó szintjeiben. Nagy telepeket, tömzsöket képez. Az ókorban Felső-Egyiptomban Alabastron városa a közelben lévő Alabástrom-hegységben talált szép, tömött gipszről kapta a nevét. Nagy telepekben előfordul Olaszországban – Volterránál és Szicíliában. 

Stilleben (ném.) nature morte (fr.); natura morte (ol.) mint festészeti műfaj virágok, gyümölcsök, ételféleségek, szövetek, használati eszközök, hangszerek stb. festői csoportosítása. Legismertebbek a virágcsendéletek. A műfaj virágzása a 17. századi holland mesterek működésével kezdődött és érte el tetőpontját. 

Az imaszőnyeg annak a kisméretű, a muszlimok által használt szőnyegtípusnak az elnevezése, amely nem a szőnyeg fajtájára, hanem annak alaki megjelenésére utal. A muzulmánok ezen végzik a napi többszöri, Koránban előírt imát. A tükörrész a mecset mihrábját ábrázolja oszlopos vagy a nélküli stilizált formában. A legtöbb imaszőnyeg Kis-Ázsiában készült a 17-18. században, de előfordultak a Kaukázusban és a turkomán szőnyegek között is.

A fajansz (másik megnevezése: majolika, angolul: faience, franciául: faïence) az olasz Faenza városról elnevezett, fehérre vagy sárgára égetett, érdes törésű és át nem tetsző agyagú, ónos bevonattal ellátott kerámiatárgyak. A tárgyakat korongon, rendszerint gipszmintákban formálják, és terrakottára égetik. Az ónos máz az egyszer égetett tárgyakra kerül.
A kerámiakészítés történetében az egyik nagy áttörés volt a fehér, festére alkalmas bevonat kidolgozása, amit az tett lehetővé, hogy ón-oxidot kevertek a az ólomalapú bevonathoz. A technikát a 9. század során fejlesztették ki Irán vagy a Közel-Kelet területén. A fajansz kerámiák kiégetéséhez kb. 1200 °C hőmérsékletet biztosító kemencére van szükség.
A fajanszedények máza ón-ólom hamuból, homokból és konyhasóból készül, a kerámia festése történhet mázon és máz felett. A színező oxidokat illóolajjal keverik össze, és így viszik a tárgyra tollal és ecsettel. Már az ókori Egyiptomban használták az ónmázt. A középkori perzsa fajanszok legkedveltebb díszítése a fémfényben csillogó lüszteres máz.  Az ónmáz megjelenése előtt agyag-, só- és ólommázat használtak az európai keramikaművességben. Az ólommáz a 13. században terjedt el Nyugat-Európában.

A mitológia szó (görögül: μυθολογία, a μυθος mythos – történet, legenda, és a λογος logos – beszámoló, beszéd szavakból) tulajdonképpen a mítoszok továbbmondását jelenti – olyan történetekét, amelyeket egy bizonyos kultúra igaznak hisz, és amelyekben természetfeletti események, személyek, lények szerepelnek. E történetek célja általában az, hogy magyarázatot adjanak az univerzum és az emberiség természetére, keletkezésére. A mitológia jelen van a legtöbb vallásban, és a legtöbb mitológia kapcsolódik legalább egy valláshoz. A modern szóhasználatban a „mitológia” jelentheti egy bizonyos kultúra vagy vallás mítoszainak összességét (mint a görög, egyiptomi és a skandináv (északi) mitológiáknál), vagy a mítoszok gyűjtésével, tanulmányozásával és értelmezésével foglalkozó tudományágat.

A hegyikristály a kvarc ásvány színtelen, drágakőként használt változata. A görögök azt tartották, hogy a hegyikristályok az Alpok magas csúcsainak dermesztő hidegében felolvaszthatatlan jéggé fagyott vízből keletkeztek. Ezért nevezték el az ásványt kristallosnak, azaz jégnek.

A gouache (francia szó, kiejtése kb. „guas” magyarul művésztempera) egy vízfestési technika neve a festészetben. Ennél a festésnél a vízfestékhez különböző kötőanyagokat adnak (enyvet, tojásfehérjét, mézet stb.), így a festék átlátszatlanná válik. A gouache-t fedőfestésként alkalmazzák, mivel több réteg festhető egymásra a színek keveredése nélkül.
Maga a szó az olasz guazzo (vízfesték) szóból ered, és a 18. században a franciák kezdték használni, bár maga a technika már az 16. századi Európában is használatos volt.
A festék megszáradva kicsit más színű, mint nedvesen, ezért nehezebb kikeverni a színeket. Ha túl gyorsan festik fel a színeket, a festék repedezésre is hajlamos. Ezt úgy lehet kiküszöbölni, hogy sűrítik valamivel.

A dombormű (relief) olyan szobrászati vagy iparművészeti mű, mely plasztikával emelkedik ki különböző mértékben egy alap síkról a térbe. Anyaga lehet, kő, fém, fa, elefántcsont, agyag, műanyag. Ha az adott lapba belevésik az üzenetet, vagy ábrát, akkor mélydomborműről beszélünk.

Jelentése a képzőművészetben: tárgyak térbeliségi érzetét keltő ábrázolásmód sík felületen. A szemlélőhöz közelebbiek nagyobbnak, a távolabbiak kisebbnek látszanak, a mélységbe vezető vonalak pedig egymáshoz közelednek, s látszólag egy távoli pontban, az ún. enyészpontban futnak össze. Ha mindez geometriai precizitással párosul, akkor érvényesül a centrális perspektíva, a korai reneszánsz (quattrocento) nagy felfedezése ez. A közvélemény leginkább e korai reneszánsz perspektíva fogalmát ismeri, holott már korábban is törekedtek a művészek a perspektívahatás érzetének benyomását kelteni a méretkülönbségek alkalmazásával.
A szokványos nézőponttól eltérő esetben ismeretes a békaperspektíva, amely a nagyon alacsonyról ábrázolt jelenetekre vonatkozik, ennek ellentéte a madártávlat, azaz a fentről, a magasból való ábrázolás. A távlati hatást a rövidülés, a színtávlat és a légi perspektíva is támogatja.

A porcelán a keramika legnemesebb anyaga, kvarc, kaolin, és földpát keverékéből előállított fehér masszából készül. Keménységét ezen anyagok aránya határozza meg. Cserepe teljesen tömör, nedvszívó képessége nincs. Törésfelülete fehér, fénylő, kagylós. Kétszeres égetéssel készül és gyakran festik. Kínában találták fel, onnan kereskedők hozták el Európába. 

Az elefántcsont (vagy ivor) az indiai vagy afrikai elefánt agyaraiból, azaz specializált, fogzománcot nem, csak dentint tartalmazó metszőfogaiból nyert sárgásfehér színű, csekély átlátszóságú anyag. Az indiai elefántcsont csavarulatosabb, puhább, mint az afrikai, ezért ennek az értéke is kisebb. A legdrágább elefántcsont a Sziámból származó nehéz, vöröses színű, lágy és finom szemcséjű, áttetsző elefántcsont. A múltban először használati tárgyak anyaga volt, később egyre inkább dísztárgyak anyagává vált. Vallásos csoportképek, apró faragványok alapanyaga. Az öreg elefántcsontnak érett, meleg patinája van.