állatokat, állatharcokat ábrázoló 16.-17. századbeli perzsiai és indiai szőnyegek elnevezése, amelyeket – mivel készítési helyük pontosan nem állapítható meg – mintájuk szerint csoportosítanak

zodiákus; az égboltnak a nap járása mentén tizenkét részre osztott sávja, amelyet az ókori babilóniaiak egy-egy szimbólummal láttak el; ezek a tavaszi napéjegyenlőségtől számítva a következők: Kos, Bika, Ikrek, Rák, Oroszlán, Szűz, Mérleg, Skorpió, Nyilas, Bak, Vízöntő, Halak.

az állatok jelképként való ábrázolása. Az ókori keleti művészetekben igen gyakori. Gyakran ábrázolnak állatfejű embereket, emberfejű állatokat vagy különböző állati részekből összeállított fantasztikus szörnyeket. A középkori keresztény ikonográfiában az állatszimbolika jelentős helyet foglalt el, a román kori épületdíszítő elemek gyakori motívumai. A keresztény állatszimbolika megértésének legfőbb eszköze a középkori állattani leírásokat tartalmazó Bestiarium.

olyan fogalmak és fogalomkapcsolatok érzékelhető módon való ábrázolása, amelyek önmagukban nem szemléletesek; események, eszmények, képességek, lelki állapotok és törekvések elvont sajátosságainak kifejezése képi utalással. Legfőbb művészi eszköze a megszemélyesítés (perszonifikáció). Az antik műalkotások gyakran alkalmazzák az allegóriát. A középkorban és a reneszánszban egyre bonyolultabbakká váltak. A reneszánsz sok esetben visszatért az antik mitológiából táplálkozó allegóriához. A 19. század óta az allegória ritkán fordul elő képekben; inkább csak szobrokon és emlékműveken.

  lábakon álló, állványszerkezetű bútorok (ágy, asztal, szék, tárolóbútor)

ötvösművészeti kifejezés a 16-17. századi kelyhek nagy, lapított gömbös nodusának megjelölésére

a 18. század óta elterjedt, illusztrált, évenként megjelenő, recepteket, anekdotákat, elbeszéléseket, naptárt stb. tartalmazó könyvecske

keleti gránát: drágakő, a gránát egyik válfaja, rózsaszínes vörös, vagy kékes árnyalatú vérvörös színű. Indiában és Európában (a népvándorlás kori sírokból gyakran kerültek elő almandinnal kirakott ékszerek) ékszerek díszítésére használták.

Németország egyik legnagyobb képtára. Neoreneszánsz épülete Leo von Klenze tervei alapján 1825 és 1836 között épült fel. A 2. világháború alatt súlyosan megrongálódott, 1957-ben a sérüléseket helyreállították és ismét megnyitották. Anyagának legnagyobb része a bajor uralkodók családi gyűjteményéiből származik. A német és olasz reneszánsz nagy mesterei mellett egyedülállóan gazdag Rubens gyűjteménye van. A korai német festők közül Lochner Schongauer, míg a reneszánsz korából Cranach és Dürer remekműveivel büszkélkedhet a gyűjtemény. A 15-16.századi németalföldiek közül Rogier van der Weyden. Dirk Bouts, Gerard David, Joos van Cleeve vagy az id. Pieter Brueghel neve emelkedik ki. A tercento és a quattrocento művészetéről Giotto, Ghirlandaio, Botticelli és Mantegna, míg a cinquecento korszakáról Raffaello, Tiziano, Veronese, Tintoretto és Lorenzo Lotto egy-egy műve ad ízelítőt. A 17-18. századi francia festészetet Claude Lorrain, Poussin, Chardin, Boucher és Greuze képviselik.

magas dombormű

 a régi művészi bécsi porcelánok megjelölése. A jelzetlenek a manufaktúrát 1718-ban alapító Du Paquier készítményei (ún. Wien vor der Marke). A jelzettek az 1744-ben az állam tulajdonába került üzem gyártmányai; jelzésük a Habsburg dinasztia házicímere, amelyet – hibásan – méhkasnak neveznek, eleinte benyomva, később máz alatti kék festéssel. A legszebb altwien porcelánok 1784 és 1804 között készültek.

cayenne-i mahagónifa sötétvörös színű nemes faanyaga; a francia ébenisták különösen kedvelték