Genova, az észak-olaszországi kikötőváros nem a kultúrára szomjazó turisták elsődleges célpontja, nehéz is lenne - ilyen tekintetben – versenyre kelnie Rómával vagy Firenzével. Ennek ellenére a kanyargós sikátorairól és impozáns kikötőjéről híres város számos művészeti csemegét is rejt. Kihagyhatatlan például az UNESCO Világörökségi listáján is szereplő Via Giuseppe Garibaldi palota-sora, valamint a városban mindenütt felbukkanó palazzók, amelyek érdekes építészeti megoldásaikon, pompázatos berendezésükön és díszítésükön túl gyakran nagyszerű rálátást is biztosítanak Genova házaira, tetőkertjeire és kikötőjére. Továbbá olyan gyűjteményekkel rendelkeznek, amelyeket múzeumok is megirigyelhetnének, például a Palazzo Rosso-ként ismert palotában többek között Veronese-, Dürer-, Antoon van Dyck-festményekkel is találkozhatnak a látogatók. A leghíresebb palota minden bizonnyal a Palazzo Ducale, azaz a Dózsepalota, amely egész évben kiállításoknak, konferenciáknak és fesztiváloknak ad otthont.

A kiállítás szokatlan porcelánbemutatóra, megterített asztalok mellé invitál, egyben utazásra a történelemben és a porcelángyártás históriájában. Egyik célja, hogy megmutassa, milyen gasztronómiai szokások járták az európai arisztokrácia udvaraiban. De nem csak kulináriáról van szó: régen – ahogyan ma is – a legfontosabb dolgok a terített asztal mellett történtek. Háborúk, kormányok, békekötések, házasságok dőltek el egy-egy vacsora közben. Mindennek néma tanúja volt a porcelán.

Bőség zavarával küszködünk, ha Frida Kahlóra vonatkozó utalásokat keresünk a pop kultúrában, erre az MNG most megnyílt kiállítása is utal egy külön teremben, ahol a Kahlo tetoválásoktól a – tényleg nonszensz – FK Barbie babáig bőséges fotómontázs jelzi, hogy mára valóban ikonikussá váltak a mexikói művész arcai, színei, viseletei. Egy színpadkép erejéig Madonna is megjelenik a felsorolásban, márpedig ő hosszú évek óta következetesen visszanyúl Kahlóhoz, pályája során számos gesztussal – és a gyűjteményében őrzött képekkel – bizonyította Fridához való kötődését.

Canova, Thorvaldsen, egy visszahívott Giambologna, valamint munkák a Napkirály udvarából: a szobroké lesz a főszerep a két legnagyobb nemzetközi aukciósház, a Sotheby’s és a Christie’s  július 4-én és július 5-én tartandó aukcióján.

A Labdarúgó Világbajnokság apropóján a BÁV júliusban Puskás Öcsi és az Aranycsapat címmel rendez ingyenes emlékkiállítást, ahol kortárs magyar képző- és iparművészek Puskás Ferencről készített alkotásait tekinthetik meg.

2014 áprilisában jelent meg Ráday Eszter beszélgetése Szilágyi János Györggyel az Élet és Irodalomban abból az alkalomból, hogy Budapestre érkezett a Seuso-kincs első hét darabja. A magyar klasszika-archeológia óriása már nem érhette meg a többi műtárgy hazaérkezését, az interjúban felvetett kérdések némelyikére talán ma már könnyebben lehet választ adni az összes ismert kincs birtokában. Lényegében ezt a beszélgetés folytattuk Török László akadémikussal, a Seuso Munkabizottság vezetőjével.

Mától látogatható a Seuso-kincs című kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeum József nádor-termében.

A Seuso-kincslelet a késő római császárkor egyik legjelentősebb kincslelete, amely szerdától végleges őrzési helyén, a Magyar Nemzeti Múzeumban látható.
 A kincs ismertségét nemcsak kiemelkedő művészi minőségének, hanem kalandos, krimibe illő történetének is köszönheti. A leletet a hetvenes években a Balaton közelében találták meg, majd nyoma veszett, és rövidesen a nemzetközi műtárgypiacon bukkant fel, ahol egy angol befektetőcsoport vásárolta meg.
 A magyar államnak végül 2014-ben és 2017-ben sikerült megállapodnia a brit birtokosokkal, a Seuso-kincs így kompenzációs díj fejében, két részletben visszakerülhetett Magyarországra.