Az Art Market Budapest után

A legújabb felmérések, így a műtárgy- és régiségkereskedők nemzetközi non-profit szervezete, a CINOA nyár végén közzétett új tanulmánya szerint a nemzetközi műkereskedelemben folyamatosan csökken a galériás értékesítés aránya, növekszik viszont a művészeti vásárok, illetve az online műkereskedelem súlya. (Az utóbbi két értékesítési csatorna az online vásárok formájában néha már egyesül is.) A kortárs magyar képzőművészetnek a nemzetközi vérkeringésbe való jobb becsatlakoztatása mellett ezért is fontos, hogy egy komoly, külföldön is számon tartott rendezvénnyel Budapest is megszilárdítsa helyét a vásárvárosok között. 

A már többéves múltra visszatekintő Budapest Art Fair szervezői kihagyták az idei évet, így a tavaly alig néhány hét alatt összehozott, kizárólag hazai galériákra alapozott „nulladik kiadás” után az Art Market Budapest igyekezett bizonyítani, hogy be tudja tölteni az űrt és nagyobb reményekkel vághat neki a nemzetközi elismeréshez vezető rögös útnak. Az Art Market Közép- és Kelet-Európa kortárs képzőművészeti vásáraként igyekszik pozícionálni magát, s az október végi négynapos rendezvénnyel kétségkívül megtette az első lépést ebbe az irányba. A közel 70 standon főleg hazai galériák, művészeti intézmények, vállalkozások és folyóiratok fogadták a tízezer látogatót, de jöttek kiállítók Ausztriából, Szlovéniából, Csehországból, Romániából és Észtországból is – ennél többre egy „kezdő” vásár aligha számíthat. A sikert könnyebb mérni olyan műfajokban, ahol az eredmények egyértelműen számszerűsíthetők – egy művészeti vásár nem ilyen. Itt az egyetlen biztos adat a kiállítók száma, ez kifejezetten jónak mondható, különösen, ha hozzátesszük, hogy a jelentős hazai galériák túlnyomó többsége jelen volt. Ezen kívül még a látogatók és az eladott művek számával lehet operálni, ezek az adatok azonban egyrészt nehezen ellenőrizhetőek, másrészt a rendezvény hosszabb távú hatása, kisugárzása szempontjából nem is igazán sokatmondóak. Mindenesetre a tízezres látogatói szám jónak mondható, a kiállított 1.100 műalkotás közül pedig becslések szerint mintegy 100 talált gazdára. A 10% alatti értékesítési arány alacsony, de a piac mai állapotának ismeretében nem meglepő. A galériák ebben a tekintetben eleve mérsékelt várakozással jöttek a Millenáris B csarnokába, ami egyébként, mint helyszín, telitalálatnak bizonyult; ugyanez az időzítésről már nem mondható el.

A galériák jelzései és az aukciók idei eddigi eredményei is azt mutatják, hogy a műtárgypiac egésze és ezen belül a kortárs szektor idehaza a globális trendektől eltérően még nem lábalt ki a válságból. A „befektetői bizalmat” nemcsak a gazdasági gondok tépázták meg, s kortárs területen nem is elsősorban a hamisítványokról keringő hírek; sokak kedvét elvette a vásárlástól a nemzetközi kortárs piac 2008-2009-es drámai visszaesése; ami pedig részben a realitásoktól teljesen elszakadt árak indokolt korrekciója volt. Itthon az alaphelyzet is más volt; a régi, a klasszikus modern és a kortárs művek közötti árarányok sokkal reálisabbak maradtak, mint a nagy piacokon. További gond ebből a szempontból, hogy a jól képzett és jól kereső, a művészet iránt érdeklődő fiatalok jelentős része nemzetközi karrierben gondolkodik, s a hazai művészek munkái helyett nemzetközileg könnyebben mobilizálhatónak vélt alkotásokba invesztál. A nehéz helyzetet is figyelembe vették a galériák, amikor a műfajokat tekintve egy konzervatívabb, könnyebben eladható választékkal, azaz zömében festményekkel rukkoltak elő; a standokon kevesebb volt a szobor (igaz, a csarnok előtt több tucat fémszobrot mutattak be) és még kevesebb a videó, az installáció. Az árak tág határok között mozogtak; sokszorosított munkákat már néhány tízezer forintért lehetett kapni. A csúcsot egymillió dollárral Keith Haring fehérarannyal bevont bronz szárnyasoltára jelentette; a több mint 20 éve halott világhírű amerikai művész összesen nyolc példányban készült munkája a forint mélyrepülésének köszönhetően napról napra drágább lett. Az árszínvonal összességében mértéktartó volt; a magyar kortárs munkák nemzetközi összehasonlításban még mindig olcsók. Legfeljebb az volt feltűnő, hogy főiskolát frissen végzett művészek munkái időnként csaknem annyiba kerültek, mint a befutott mesterek alkotásai. Bölcsebb, de türelmet igénylő stratégia alacsonyabban indítani és aztán a művésszel együtt az árait is „felépíteni”.

A vásár sikere igazán hosszabb távon lesz mérhető, annak függvényében, hány érdeklődőből lesz gyűjtő, hány gyűjtő bizalmát erősítette a bemutatott anyag minősége, felfigyelnek-e a nem túl nagy számban jelen volt külföldi kurátorok, vásárszervezők, gyűjtők egyik vagy másik művészre. Az első nemzetközi Art Market reményt keltő kezdet; a sikeres folytatáshoz azonban érdemes finomítani a koncepciót, s még jobban összehangolni a vásárszervezők és a kiállítók nem mindenben egybeeső érdekeit. 2011. 11. 14.