Detailed search

Önlelepződés, önkeresés, kinyilatkoztatás - A német expresszionizmus a Braglia és Johenning gyűjtemények tükrében

Röviddel az 1900 utáni években, részben az új francia művészeti mozgalmak hatására, Németországban sokan kísérletet tettek az addigi művészeti kánon meghaladására. A német művészeti gondolkodás gyors megváltozása elsősorban az olyan nagy hatású műkritikusoknak volt köszönhető, mint Julius Meier-Graefe, valamint azoknak a művészeti lapoknak, mint a Brücke vagy a Sturm, amelyek az új művészeti irányzatokat mutatták be a közönségnek. Szükség volt természetesen az újra fogékony galériatulajdonosok közreműködésére is, akik felkarolták a szinte évről évre változó, újabb művészeti mozgalmakat.

A korszellemre jó példa az a fiatal művészekből álló, lázadó csoport, amelynek tagjai egyetértettek abban, hogy a régi művészetet úgy kell meghaladni, hogy az az életmód megváltozásával is együtt járjon. A Brücke (A híd) művészei a rousseau-i nemes vadak módjára akartak élni, napozni, fürdőzni, szeretkezni a szabad természetben, és közben új művészeti formákkal és színekkel kísérletezni, festeni. A Drezda melletti Moritzburgban lévő tó volt ennek az újfajta életmódnak és művészeti kísérletnek az első helyszíne, ahol Otto Mueller és Erich Heckel egészen új akttípust hoztak létre. Azzal próbálkoztak, hogy hogyan lehet a napfényben gyorsan mozgó, fürdőző női testeket, az életörömöt papíron vagy vásznon kifejezni. Számos tájkép is készült ezekben az években 1905 és 1913 között, de ezek Worringer kifejezésével élve inkább „az absztrakció és beleérzés” mintapéldái, mintsem az igazi természet utánzatai.

Herwarth Walden, az „expresszionizmus pápája” (ahogy őt Kassák Lajos nevezte) még pontosabb meghatározást adott az általa támogatott művészek törekvéseiről. Szerinte az expresszionista festő mindenekelőtt hordozója és elviselője saját vízióinak és saját belső történéseinek. Hevesi Lajos azt emelte ki leginkább, hogy az expresszionizmus lényege a koncentrált érzés kivetítése a formákkal és színekkel. Lyonel Feininger, aki azért ment New Yorkból Berlinbe, hogy ott művészetet tanuljon, feltette magának a nagy kérdést: mi a művészet? Majd a berlini szecessszióhoz és később a Bauhaushoz kötődő mozgalmas pályájának összegzéseként úgy találta, hogy a művészetcsinálás egyfajta önlelepleződés, önkeresés, olykor kinyilatkoztatás. Hasonló, bár misztikusabb következtetésre jutott a Münchenben alkotó művészcsoport, a Blaue Reiter egyik oszlopos tagja, Alekszej Jawlensky is, amikor az arcnak egy olyan formáját igyekezett megtalálni, amely a vallásos érzületet leginkább visszaadja, s ennek során egy modern vallásos érzést kiváltó ikont kívánt létrehozni. „A műalkotás egy látható Isten, és a művészet nem más, mint vágyódás az Isten után” – írta barátjának, Willibrod Verkadenak.


Alexej von Jawlenszky: A lélek dallama, 1922, Renate und Friedrich Johenning Stiftung, Fotó: Linda Inconi-Jansen

A bécsi Leopold Múzeumban most egy olyan különleges kiállítás látható, amely az expresszionista művészetet két jelentős európai magánygyűjtemény, vagyis bizonyos szempontból a legfőbb ítélőszék, a gyűjtő szempontja alapján mutatja be mintegy száz műalkotás segítségével. A kiállítás alapján elmondható, hogy sok esetben a gyűjtő ízlése, ítélete kifinomultabb, mint a művészeti iparban vezető szerepet betöltő múzeumi embereké. Mindenesetre a két szenvedélyes gyűjtő, Gabriele Braglia (Fondazione Gabriele e Anna Braglia) és Friedrich Johenning (Renate und Friedrich Johenning Stiftung) útja, amely az expresszionista művészet iránti rajongáshoz vezetett, teljesen eltérő volt, bár mindketten az 1950-es években kezdtek el gyűjteni. Braglia a gazdag milánói vállalkozó, a futurista Mario Sironi nyomán fedezte a német expresszionizmust az 1980-as években. Paul Klee egyik 1913-as akvarellje (Emékezés Romanshornra) volt az első lépés az olyan izgalmas, a kiállításon látható festmények megszerzéséhez is, mint a kalandos életű orosz grófnő, Marianne Werefkin jó néhány alkotása. Ezek közül talán a legsikerültebb az 1917-ben készült Allee című, mély melankóliát árasztó képe, amelynek talán a cári birodalom összeomlása miatti menekülés, a pénzhiány, a bizonytalanság volt az oka.

A Braglia-gyűjteménybe tartozik még a Brücke jó néhány alkotójának műve, például Max Pechstein életvidámságot sugárzó tájképe, a Sárga ház: erdőkijárat tűző nyári fényben (1919), Otto Mueller egyik legköltőibb és nagyon jellegzetes alkotása, a Két akt az erdőben (1925), valamint Vaszilij Kandinszkij és Gabriele Münter Murnauban készült tájképei is. A Braglia-gyűjtemény részét alkotja még az első világháborúban elesett két nagy tehetség, August Macke és Franz Marc egy-egy jelentős műve is, akik a Kandinszkij köré csoportosuló művészek közé tartoztak. A Renate és Friedrich Johenning-házaspár mondhatja magáénak Alexej Jawlensky egyik leghíresebb alkotását, amelynek címe A szentföldarc: lelki melódia, amelyet 1922-ben festett, néhány Karl Schmidt-Rottluff-akvarellt, August Macke jó néhány olajképét, például a Nők a parkban címűt, amely 1913-ban készült. A felsoroltakon kívül természetesen még számos mű szerepel a két gyűjteményből, többek között Ernst Ludwig Kirchner és Lovis Corinth egy-egy jelentős alkotása is. A kiállításon láható még néhány, inkább az impresszionizmust képviselő nagy festő is, mint Max Liebermann és a worpswedei művészkolóniához tartozó Paula Modersohn-Becker, akinek festésmódját férje annak idején szögletesnek, bizarrnak és esetlennek találta, de akit az utókor jobban elismer, sőt műveit Maurice Denis és Giovanni Segantini képeihez hasonlítja.


August Macke: Nők a parkban, 1913, olaj, karton, 44,5×33 cm, Renate und Friedrich Stiftung, Fotó: Leopold Museum, Manfred Thumberger

A fentiekben csupa olyan művészről esett szó, akiknek a művei szerepeltek a Harmadik Birodalom által 1937-ben megrendezett Elfajzott művészet-kiállításon, hiszen az expresszionisták is a „degenerált” művészeti irányzatokhoz tartoztak, műveiket többnyire eladták vagy elégették, és a művészeket eltiltották az alkotástól. Ezen a kiállításon azonban jelentős súllyal szerepel egy „kakukktojás”, Emil Nolde is, aki ugyan lelkesen belépett a nemzeti szocialista pártba, és Goebbels például megszerezte néhány virágcsendéletét, expresszionista múltja miatt mégis elkobozták képeit, és 1941-ben eltiltották a festéstől. Nolde személye, aki a háború után emlékirataiban megpróbálta áldozatként feltüntetni magát, jelenleg is a viták középpontjában áll. A legújabb kutatások szerint az általa kiadott Meg nem festett képek című akvarellgyűjteménye, amely üldöztetését bizonyította volna, valójában egy korábbi vázlatfüzet volt, az ebben látható rajzok és akvarellek későbbi olajképeinek előkészítését szolgálták. De mint Hans-Peter Wipplinger, a múzeum igazgatója megjegyezte: el kell dönteni, hogy Noldét mint művészt vagy mint politizáló embert állítjuk-e az előtérbe. Mindenesetre lesújtó az a felismerés, mondja Wipplinger, hogy az ő esetében egyszerre van jelen a modernista érzékenység és tehetség, valamint az embertelen náci ideológia iránti lelkesedés.


Max Pechstein: Sárga ház (Erdőút), 1919, olaj, vászon, 69,9×80,3 cm, Fondazione Gabriele e Anna Braglia, Lugano, Fotó: Christoph Münstermann

Tény, hogy Nolde festményeinek széles választéka megtalálható a Braglia- és a Johenning-gyűjteményekben is a 10-es évektől az 50-es évekig, amelyek közül főként virágcsendéletei lenyűgözőek. A kiállítás kurátorának, Ivan Ristićnek köszönhetően a látogató a képek mellett elhelyezett, gyakran poétikus szövegek és világos magyarázatok segítségével igazi bepillantást nyerhet az expresszionista alkotók képeinek keletkezésébe és sajátos világába.

Szerző: Kovács Ágnes
Megjelent az Új Művészet 2020/1-2. számában

 



More news
Rekordszámú művész a 2024-es Velencei Biennálén

Rekordszámú művész a 2024-es Velencei Biennálén

2024-04-26

A Velencei Biennálé a kortárs művészet legnagyobb nemzetközi bemutatója. Az itt szereplő művészek azonnal a világ legkiválóbb szakembereinek és mega-galériáinak látókörébe kerülhetnek, ami felpörgetheti a karrierjüket. A Biennálé kurátora minden évben komoly befolyással bír, hiszen többek között ő választja ki a rendezvényen kiállító alkotókat, akiket a művészeti világ figyelmébe kíván ajánlani.

Frissen restaurálva, újra megtekinthetők a Notre-Dame-tűzből megmentett festmények

Frissen restaurálva, újra megtekinthetők a Notre-Dame-tűzből megmentett festmények

2024-04-25

Amikor 2019. április 19-én kigyulladt a Notre-Dame de Paris, volt egy félórás időszak, amikor úgy tűnt, hogy a székesegyház teljesen összeomolhat. A világ döbbenten figyelte, ahogy a tornya ledől, és füst gomolyog a párizsi égbolton. A tűzoltók szakértelme és bátorsága döntőnek bizonyult. Éjfélre a hatóságok kijelentették, hogy a város egyik leghíresebb nevezetessége „megmenekült”, és a parázsló épületből emberi lánc vezetett ki, amely műkincseket, ereklyéket és értékes könyveket vitt biztonságba.

Have you tried?

Place an art advert

You can place art adverts in order to sell them

Auction alert

We send you an email of all new auction catalogues

Art search alert

We send you an email when new item comes in matching your search alert

Appraisal

You can request an appraisal of your art object

My favorites

You can save your favorite art advert and view them later in My favorites menu

Projects

Partners

Error!

  • Please login for this action!

Subscription to our Newsletter

Please type in your email address and click on the Sign up button.