Eljött az idei nagy játék ideje: ismét megjelent a Power100, a globális művészeti színtér legfontosabb szereplőinek rangsora az ArtReview szerkesztőségének gondozásában. Így 14. alkalommal is jókat lehet vitatkozni arról, hogyan mérhető a szcénára gyakorolt hatás, van-e értelmük az ilyen listáknak, s valóban azok vannak-e rajtuk, akiknek ott a helyük.

Az idei Power 100 bemutatásánál is jelezzük, hogy minden ilyen lista inkább pillanatfelvétel; elgondolkodtató információkhoz akkor jutunk, ha megkíséreljük megragadni a pillanatfelvételekből idővel kirajzolódó tendenciákat. Például a szcéna szereplőcsoportjai, a földrajzi és a nemek közötti arányok változásait, illetve azt, hogy mennyire vannak „bebetonozva” pozíciójukba a szereplők, azaz mekkorák a listán évről évre bekövetkező változások.

A földrajzi arányok – az amerikaiak súlyának az évezred első évtizedében végbement jelentős csökkenése után – most stabilizálódni látszanak: a szereplők bő egynegyede amerikai; egy másik negyeden Nagy-Britannia és Németország osztozik, míg a világ többi országának együtt jut a maradék: alig 50 százalék. Az idei évet az európai szereplők kisebb visszaesése jellemzi, amiből az ázsiai és a dél-amerikai szcénának sikerült profitálnia. Jó néhány ország általánosan elismert szerepéhez képest alulreprezentált: Franciaországból mindössze 5, Svájcból 3 fő került fel a listára. A közép- és kelet-európai régió pozíciói továbbra is szerények: Oroszországot ketten (Anton Vidokle, az e-flux egyik „atyja” és Dása Zsukova, a moszkvai Garázs Kortárs Múzeum létrehozója), Lengyelországot és Szerbiát pedig egy-egy fő (Adam Szymczyk, a Documenta 14 kurátora és Marina Abramovic) képviseli; közülük csak Szymczyk és Zsukova tölt ma is hosszabb-rövidebb időt hazájában.

Ugyanígy stabilak az egyes szereplőcsoportok közötti erőviszonyok: idén is műkereskedőből van a legtöbb a listán (29 százalék), de a múzeumi vezetők-kurátorok (24 százalék) és a művészek (23 százalék) sincsenek jelentősen elmaradva tőlük. A rangsor 2002-es indulása óta nem volt viszont ilyen alacsony a műgyűjtők aránya (15 százalék), ám ebből mégsem lehet befolyásuk csökkenésére következtetni: inkább arról van szó, hogy ma már annyi rendkívüli vásárlóerejű gyűjtő mozog a piacon, hogy mind nehezebb meghatározó pozícióra szert tenni közöttük. A tavalyi megtorpanás után folytatódott a nők folyamatos térnyerése; az idei 34 százaléknál csak egyszer, két éve értek el jobb eredményt.

Iwan és Manuela Wirth

Fotó: John Philips / Getty, Hauser & Wirth jóvoltából

A Power 100 idén új listavezetőt avat a svájci galerista házaspár, Iwan és Manuela Wirth személyében. Eddig csak egy galeristának, a most 6. helyre sorolt Larry Gagosiannek jutott ilyen megtiszteltetés – igaz, neki már kétszer is. Gagosian „világbirodalma” – és forgalma is – ma még egyedülálló, ám Wirthék sem kispályások: Zürichben, New Yorkban, Londonban van galériájuk, illetve tavaly óta már a délnyugat-angliai Brutonban is. Vélhetően épp ez utóbbi sikere repítette őket a tavalyi 3. helyről most az élre. Amit a 3000 lakosú angol kisvárosban létrehoztak, az egyedülálló, és modell lehet a jövőre. A Hauser & Wirth Somerset nemcsak galéria, hanem sokfunkciós kulturális központ, tájkertekkel, képzési és rezidenciaprogramokkal, étteremmel és helyi termékeket árusító boltokkal. Már az első évben 100 ezer látogatójuk volt, ami arra ösztönzött egy brit vasúttársaságot, hogy – a város történetében először – közvetlen járatokat indítson Londonból Brutonba. Következő fiókintézményét Wirth jövőre Los Angelesben nyitja meg, hasonlóan széles programkínálattal; vezetésére Paul Schimmel személyében a város egyik legjobb múzeumi kurátorát nyerték meg. Lesz miből kiállításokat szervezni, hiszen olyan művészek tartoznak a galéria sztárjai közé, mint Paul McCarthy, Isa Genzken, Subodh Gupta vagy – nem mellékesen – Rita Ackermann. De Wirthék kezelik többek közt Mike Kelley, Henry Moore, Maria Lassnig, Eva Hesse és Louise Bourgeois hagyatékát is.

A dobogó 2. fokán egy korábbi győztest, a kínai Ai Weiweit találjuk, aki San Franciscó-i, berlini és londoni tárlata után most egy melbourne-i szólóshow-ra készül. Ennek végre az előkészületeit is személyesen tudja irányítani, miután visszakapta útlevelét a kínai hatóságoktól. A 3. helyen ismét egy galerista, a német – de New Yorkban és Londonban aktív – David Zwirner következik, akinek sikereiben rendkívüli marketingérzéke is nagy szerepet játszik. Javára írják, hogy „bevállalós” galerista, aki nem mindig a biztosra megy, szívesen kísérletezik kevésbé kurrens témákkal vagy fiatal, még nem sztárstátuszú művészekkel is. A múzeumi vezetők közül idén is a Tate múzeumokat vezető, tavalyi győztes Nicholas Serotát sorolták a legelőkelőbb, 5. helyre. A műgyűjtők köréből a svájciMaja Hoffmannjutott a legmagasabbra, de így is csak a 20. helyezést érte el. Gyűjtői tevékenysége mellett azonos súllyal eshetett latba mecénási és művészetszervező munkája, egyebek mellett az általa létrehozott LUMA Alapítvány élén.

Miközben a listán szereplők többségének helyezése csak annyit változott, hogy abból nem vonhatók le messzemenő következtetések, van néhány nagy ugrás is, mindkét irányban. A német fotóművész Wolfgang Tillmans például a 36. helyről a 11.-re, az ugyancsak német vizuális művész Hito Steyerl a 47. helyről a 18.-ra lépett előre. Német a legnagyobb visszaesést elszenvedők egyike, Klaus Biesenbach, a MoMA vezető kurátora is, akinek a tavaszi Björk-kiállítás kudarca csaknem az állásába került; ő 35 helyet rontva most a 62. Nála is nagyobbat zuhant a katari emír testvére, a helyi múzeumi hatóság vezetője, akit két éve még az első, és még tavaly is a 13. helyen rangsoroltak. Idén, kissé méltánytalanul, csak a 87. hely jutott neki, miközben az emír családja továbbra is a nagy nemzetközi aukciók legjobb vásárlói közé tartozik, és több komoly múzeumi beruházásuk is befejezéséhez közeledik.

A listáról ki is lehet kerülni, ám a későbbi visszatérés lehetősége sem kizárt. A tavalyi szereplők 20 százalékának nevét idén hiába keresnénk a rangsorban, helyüket 10 új és 10, egy vagy több év szünet után visszatérő szereplő foglalta el.

Emőd Péter

(Megjelent a Műértő 2015. december-2016. januári lapszámában.)