_1.gif?1713474950460)
Ismerd meg a bőkezű gyűjtőket, akik eladományozták gyűjteményüket
Az elmúlt hetekben röppent fel a hír, miszerint Marlene és Spencer Hayes, amerikai műgyűjtő házaspár a párizsi Musée d'Orsay-nak adományozza körülbelül 380 millió dollárt érő gyűjteményét. A kollekció több mint 600, 19-20. századi festményt tartalmaz. Az adományozás egy többlépcsős procedúra lesz, az első kör már lezajlott, 187 darab, többnyire posztimpresszionista kép került a múzeumhoz - írja a műtárgy.com.
Ebben az első körben olyan alkotókkal találkozhatunk, mint Odilon Redon, Pierre Bonnard és Édouard Vuillard. Később pedig Edgar Degas és Amadeo Modigliani, valamint a Nabis csoport további alkotóinak művei is a Musée d'Orsay-ban kötnek ki. A műtárgy.com információi szerint a múzeum egy 900 négyzetméteres termet biztosít a kollekciónak, mivel a pár kívánsága szerint a gyűjtemény darabjainak együtt kell maradniuk.
Hogy mi a bőkezű adományozók motivációja? Spencer Hayes azt nyilatkozta, úgy döntöttek, olyan helynek adják a gyűjteményt, ahol a legjobban megbecsülik. Jelen esetben a festmények a hazájukba kerültek vissza, így a nemzeti öntudat, a "saját" festők iránti szeretet garantálja, hogy valóban örömmel fogadják őket a művészetek iránt érdeklődők.
Amennyiben egy gyűjtő vagy az örökös úgy dönt, hogy a magángyűjteményt egy, a nyilvánosság számára látogatható intézménynek ajándékozza, úgy a képek kikerülnek a nyilvánosságra a múzeumlátogatók legnagyobb örömére. Túl ezen a jócselekedeten, a gyűjtemény adományozása nyilvánvaló előnyökkel jár a donátor számára is. Érdemes úgy tekintenünk egy-egy gyűjteményre, mint egy szuverén alkotásra, amely az önkifejezés eszköze, csakúgy, mint a festmény maga. Tükrözi a gyűjtő személyiségét, ízlését és világnézetét, emléket állít a tulajdonos művészetszeretetének. A gyűjtők célja tehát általában az, hogy ezt a tudatosan felépített kollekciót egyben tudhassák, és az túlélje őket, megőrizve nevüket az utókornak. A donátor megörökítésének évszázadokon átívelő hagyománya van: gondoljunk csak a templomok freskóin templomot vagy városmakettet tartó, azt a védőszentnek felajánló adományozó figurájára. A donátor neve fennmarad az eljövendő évtizedek, évszázadok számára, napjainkban általában a múzeumi gyűjtemény nevében.
A Hayes házaspár kérésére a gyűjtemény darabjai együtt maradnak, méghozzá egy impozáns, kizárólag nekik szentelt térben - mi állíthatna emléket ennél hatásosabban a gyűjtőknek? Szerencsére az adományozás nem csak külföldön létező jelenség, számos magyar múzeum köszönheti törzsanyagát a nagylelkű magángyűjtőknek, sőt maguknak a művészeknek is. Az amerikai pár esete kapcsán az alábbiakban érdekes magyar példákból szemezgettünk.
Nemes Marcell a 20. század elején a magyarországi műgyűjtés egyik legkiemelkedőbb egyénisége volt. Szegény, sokgyermekes zsidó családba született Jánoshalmán. Ellentmondásos személyiség volt, aki - a hírek szerint - kávéházi énekesként és tőzsdeügynökként is dolgozott, mielőtt az Urbán szénkereskedésnél kapott munkát. A szénkereskedés alkalmazottjaként küldték ki Frankfurtba, ahol rézkarcokkal elkezdte gyűjteménye megalapozását.
1906-ban már a Szépművészeti Múzeumnak ajándékozott képeket, később pedig a Művészház által rendezett impresszionista kiállításra már Picasso Mandolinos nő (1909) című alkotását is ő adta kölcsön. Nem csak gyűjtői és adományozói szerepe volt fontos, mecénásként is működött: Rippl-Rónaitól egy év leforgása alatt körülbelül negyven festményt vásárolt meg. Spanyolországi utazásai során ismerte fel El Greco művészi nagyságát, és hamarosan ő lett a festő legjelentősebb gyűjtője. Mivel szerette volna, ha a gyűjteménye egyben marad, 1912-ben megvételre kínálta Düsseldorfnak. A város azonban nem élt a lehetőséggel, amit minden valószínűség szerint azóta is bán.
Adományozói nagyvonalúságát a kormányzat 1910-ben nemesi címmel honorálta, így lett a neve Jánoshalmi Nemesi Marcell. Pályafutása során El Greco Bűnbánó Magdolnáját és Mányoki Ádám Rákóczi portréját is a Szépművészeti Múzeumnak ajándékozta, 1911-ben nyolcvan magyar festmény adományozásával alapítója lett a Kecskeméti Képtárnak. Még életében jelentős kiállításokat rendezett, nemcsak itthon, hanem Münchenben és Düsseldorfban is, gyűjteményéből még a Prado-nak is ajándékozott.
Az op-art jeles művésze úgy kerülhetett bele a válogatásunkba, hogy élete során számos művét hazájának adományozta. A pécsi születésű művész 1930-ban telepedett le Párizsban. A 20. század közepe táján már ismert és elismert művészként alkotott, az op-art atyjaként tisztelik. Az op-artban, azaz az optikai művészetben a geometriai és matematikai törvények hangsúlyosak, vibráló és térbeli hatást keltenek. Vasarely műveiből még életében több múzeum létesült Franciaországban és Magyarországon is. Első képeit a Szépművészeti Múzeumnak ajándékozta. 1976-ban szülővárosában, Pécsett hozott létre saját munkáiból és az op-art, valamint a kinetikus művészet mestereinek alkotásaiból múzeumot. 1987-ben Óbudán nyílt meg a Vasarely Múzeum, a Zichy-kastély egyik melléképületében, szintén a festő által adományozott művekből. A művész egész életét áthatotta az a törekvés, hogy a művészet mindenki számára elérhető legyen. Ezt segítette elő az is, hogy műveit szitanyomatokon terjesztette.
Bácsi Magda adományai az Iparművészeti Múzeum gyűjteményét gazdagítják. A hegedűművész 1994-ben költözött haza Svédországból, azóta mintegy 300 műtárgyat adományozott a múzeumnak. Gyűjteményében jelentősek az ötvös- és textilmunkák, de a legkiemelkedőbbek a kerámiák, amelyek öt évezred kerámiaművészetét mutatják be. A neolitikum korból származó geometrikus festésű edények az Iparművészeti Múzeum féltve őrzött kincseinek számítanak. A gyűjtemény érdekessége, hogy elsüllyedt hajórakományokból előkerült darabok is gazdagítják, amelyek pontosan datálhatóak. A kollekció míves porcelánjai egykor Erős Ágost (1670-1733) szász választófejedelem tulajdonában voltak. Az adomány értéke nagyságrendileg százmillió forint.
Szerző: Járfás Eszter
műtárgy.com...
Forrás: Portfolio.hu
Ebben az első körben olyan alkotókkal találkozhatunk, mint Odilon Redon, Pierre Bonnard és Édouard Vuillard. Később pedig Edgar Degas és Amadeo Modigliani, valamint a Nabis csoport további alkotóinak művei is a Musée d'Orsay-ban kötnek ki. A műtárgy.com információi szerint a múzeum egy 900 négyzetméteres termet biztosít a kollekciónak, mivel a pár kívánsága szerint a gyűjtemény darabjainak együtt kell maradniuk.
Marlene és Spencer Hayes
Hogy mi a bőkezű adományozók motivációja? Spencer Hayes azt nyilatkozta, úgy döntöttek, olyan helynek adják a gyűjteményt, ahol a legjobban megbecsülik. Jelen esetben a festmények a hazájukba kerültek vissza, így a nemzeti öntudat, a "saját" festők iránti szeretet garantálja, hogy valóban örömmel fogadják őket a művészetek iránt érdeklődők.
Amennyiben egy gyűjtő vagy az örökös úgy dönt, hogy a magángyűjteményt egy, a nyilvánosság számára látogatható intézménynek ajándékozza, úgy a képek kikerülnek a nyilvánosságra a múzeumlátogatók legnagyobb örömére. Túl ezen a jócselekedeten, a gyűjtemény adományozása nyilvánvaló előnyökkel jár a donátor számára is. Érdemes úgy tekintenünk egy-egy gyűjteményre, mint egy szuverén alkotásra, amely az önkifejezés eszköze, csakúgy, mint a festmény maga. Tükrözi a gyűjtő személyiségét, ízlését és világnézetét, emléket állít a tulajdonos művészetszeretetének. A gyűjtők célja tehát általában az, hogy ezt a tudatosan felépített kollekciót egyben tudhassák, és az túlélje őket, megőrizve nevüket az utókornak. A donátor megörökítésének évszázadokon átívelő hagyománya van: gondoljunk csak a templomok freskóin templomot vagy városmakettet tartó, azt a védőszentnek felajánló adományozó figurájára. A donátor neve fennmarad az eljövendő évtizedek, évszázadok számára, napjainkban általában a múzeumi gyűjtemény nevében.
A Hayes házaspár kérésére a gyűjtemény darabjai együtt maradnak, méghozzá egy impozáns, kizárólag nekik szentelt térben - mi állíthatna emléket ennél hatásosabban a gyűjtőknek? Szerencsére az adományozás nem csak külföldön létező jelenség, számos magyar múzeum köszönheti törzsanyagát a nagylelkű magángyűjtőknek, sőt maguknak a művészeknek is. Az amerikai pár esete kapcsán az alábbiakban érdekes magyar példákból szemezgettünk.
Nemes Marcell (1866-1930)
Nemes Marcell a 20. század elején a magyarországi műgyűjtés egyik legkiemelkedőbb egyénisége volt. Szegény, sokgyermekes zsidó családba született Jánoshalmán. Ellentmondásos személyiség volt, aki - a hírek szerint - kávéházi énekesként és tőzsdeügynökként is dolgozott, mielőtt az Urbán szénkereskedésnél kapott munkát. A szénkereskedés alkalmazottjaként küldték ki Frankfurtba, ahol rézkarcokkal elkezdte gyűjteménye megalapozását.
Oskar Kokoschka: Nemes Marcell portréja, 1928-29, Lentos Kunstmuseum, Linz
1906-ban már a Szépművészeti Múzeumnak ajándékozott képeket, később pedig a Művészház által rendezett impresszionista kiállításra már Picasso Mandolinos nő (1909) című alkotását is ő adta kölcsön. Nem csak gyűjtői és adományozói szerepe volt fontos, mecénásként is működött: Rippl-Rónaitól egy év leforgása alatt körülbelül negyven festményt vásárolt meg. Spanyolországi utazásai során ismerte fel El Greco művészi nagyságát, és hamarosan ő lett a festő legjelentősebb gyűjtője. Mivel szerette volna, ha a gyűjteménye egyben marad, 1912-ben megvételre kínálta Düsseldorfnak. A város azonban nem élt a lehetőséggel, amit minden valószínűség szerint azóta is bán.
Adományozói nagyvonalúságát a kormányzat 1910-ben nemesi címmel honorálta, így lett a neve Jánoshalmi Nemesi Marcell. Pályafutása során El Greco Bűnbánó Magdolnáját és Mányoki Ádám Rákóczi portréját is a Szépművészeti Múzeumnak ajándékozta, 1911-ben nyolcvan magyar festmény adományozásával alapítója lett a Kecskeméti Képtárnak. Még életében jelentős kiállításokat rendezett, nemcsak itthon, hanem Münchenben és Düsseldorfban is, gyűjteményéből még a Prado-nak is ajándékozott.
El Greco: Bűnbánó Magdolna, 1576-77, Szépművészeti Múzeum, Budapest
Victor Vasarely (1906-1997)
Az op-art jeles művésze úgy kerülhetett bele a válogatásunkba, hogy élete során számos művét hazájának adományozta. A pécsi születésű művész 1930-ban telepedett le Párizsban. A 20. század közepe táján már ismert és elismert művészként alkotott, az op-art atyjaként tisztelik. Az op-artban, azaz az optikai művészetben a geometriai és matematikai törvények hangsúlyosak, vibráló és térbeli hatást keltenek. Vasarely műveiből még életében több múzeum létesült Franciaországban és Magyarországon is. Első képeit a Szépművészeti Múzeumnak ajándékozta. 1976-ban szülővárosában, Pécsett hozott létre saját munkáiból és az op-art, valamint a kinetikus művészet mestereinek alkotásaiból múzeumot. 1987-ben Óbudán nyílt meg a Vasarely Múzeum, a Zichy-kastély egyik melléképületében, szintén a festő által adományozott művekből. A művész egész életét áthatotta az a törekvés, hogy a művészet mindenki számára elérhető legyen. Ezt segítette elő az is, hogy műveit szitanyomatokon terjesztette.
Victor Vasarely: BO-RA, szitanyomat, Darabanth Aukciósház, kikiáltási ár: 70 000 Ft.
Bácsi Magda
Bácsi Magda adományai az Iparművészeti Múzeum gyűjteményét gazdagítják. A hegedűművész 1994-ben költözött haza Svédországból, azóta mintegy 300 műtárgyat adományozott a múzeumnak. Gyűjteményében jelentősek az ötvös- és textilmunkák, de a legkiemelkedőbbek a kerámiák, amelyek öt évezred kerámiaművészetét mutatják be. A neolitikum korból származó geometrikus festésű edények az Iparművészeti Múzeum féltve őrzött kincseinek számítanak. A gyűjtemény érdekessége, hogy elsüllyedt hajórakományokból előkerült darabok is gazdagítják, amelyek pontosan datálhatóak. A kollekció míves porcelánjai egykor Erős Ágost (1670-1733) szász választófejedelem tulajdonában voltak. Az adomány értéke nagyságrendileg százmillió forint.
Talpas tál geometrikus díszítéssel, i.e. 3000-1500, Iparművészeti Múzeum, Budapest
Szerző: Járfás Eszter
műtárgy.com...
Forrás: Portfolio.hu
