Az utolsó 5-10 évben a kortárs művészet diadalmenete miatt a vásár tradicionálisan a XX. század klasszikusainak szentelt földszintjét is elárasztották a mai művek. A bázeli vásár felelősei, egyesek szerint bizonyos műkereskedők kérésére, idén a klasszikus modern művészetet kívánták megint előtérbe helyezni. Ez a legnagyobb átrendezést jelentette 2006 óta a vásár kerek csarnokának földszintjén; 57 galéria cserélt helyet, és így sűrített terepen állították ki a már történelminek számító alkotásokat.

Kader Attia: Arab Spring, 2014, installáció és performansz, © ArtBasel

A vásár korai korszakát felidéző nosztalgiát érezhettek mindazok, akik – mint e sorok írója – 30-40 évvel ezelőtt is jelen voltak Bázelben. Hogy mit lehetett látni és megvenni bő pénztárcával? Picasso, Léger, Chagall, Schiele, Kokoschka, Max Ernst, Miró és mások korai műveitől egészen az ötvenes–hatvanas évek művészei, Giacometti, Yves Klein, Rothko alkotásaiig rengeteg különleges munkát.

A vásárt és a körülötte zajló eseményeket megint tökéletesen rendezték meg. Így például az Art Parcours-t, mely idén a bázeli katedrális festői környezetében talált otthonra; vagy a vásár keretében szervezett kerekasztal-beszélgetéseket, melyeken magyarok is részt vettek (Timár Katalin művésztörténész és Somlói Zsolt műgyűjtő). A mindig különlegesen érdekes Art Unlimited 74 nagy formátumú művet és installációt mutatott be az elmúlt 50 évből. A tavalyinál sokkal sikeresebbnek mondható az ez évi szelekció és a művek elhelyezése. A sok érdekes munka közül kettőt emelek ki példaképpen. A francia Kader Attia Arab Spring című műve a vernisszázs napján lett „befejezve”: a 16 üres, múzeumi kiállítási szekrény üvegeit ekkor zúzta össze a művész. A szimbolikus performansz az arab világban 2011-ben zajlott eseményekre utal, kiemelve a kairói Egyiptomi Múzeum megtámadását és kirablását – kritikus tekintettel a forradalmak céljai és eredményei közötti különbségre.

A másik mű szintén egy performansz, címe: Egocentric system; ebben a német Julius von Bismarck egy forgó korongon, ahol csak szék, asztal, lámpa és matrac található, alvással, ücsörgéssel és laptop-használattal töltötte idejét.

Ugo Rondinone: „the gracious”, 2015, gneisz-gránit, 12 méter, © ArtBasel

 Amennyire lehet általános benyomásról beszélni egy ilyen sokoldalú, nagy rendezvénnyel kapcsolatban, megállapítható, hogy az idei vásár frissebb és érdekesebb volt a tavalyinál. Míg évtizedeken keresztül egy „VIP” felelős létezett pár asszisztenssel, ma már minden világrésznek, sőt az egyes országoknak is van saját csapata. Viszont a célközönség továbbra is a gazdag „happy few”, akik képesek több millió eurót vagy dollárt spontán kifizetni egy-egy műért. Ide tartoznak a spekulánsok is, akik egy-két éven belül nagy nemzetközi árveréseken próbálják az itt vett árut „megforgatni”. A vásár gazdasági sikeréhez azonban hozzájárul az átlagember is: a közel 100 ezer idei látogató, aki hajlandó 48 svájci frankot fizetni a belepőjegyért.

A zártkörű megnyitón a globális piac minden fontos szereplője jelen volt. A magas árkategóriában fekvő, nyilvánossá vált vagy feltételezett eladások már az első órákban lebonyolódtak. Természetesen a globálisan aktív galériák által futtatott művészek voltak a legkeresettebbek. Nem véletlen, hogy a közelmúltban az ő műveik jelentek meg leggyakrabban múzeumi szinten. Így Marlene Dumas (a Beyeler Alapítványban látható a londoni Tate és az Amszterdami Stedelijk múzeumokkal közösen rendezett nagyszabású életmű-kiállítása; lásd 27. oldal), akinek így egy képe 3,5 millió dollárért kelt el.

Anne Lahumière német származású párizsi galerista, a vásár egyik alapító tagja és 1970 óta állandó résztvevője,  rezignáltan utalt rá a napokban, hogy a bázeli vásárlók ma már elsősorban befektetésként tekintenek a művekre; és elismeri, hogy évi forgalmának 60-70 százalékát itt realizálja. A szokásosan briliáns vásári cirkusz forgatagában kevesen beszélnek nyíltan a botrányokról, melyek egyre gyakrabban érintik a műtárgypiacot (lásd cikkünket a Műértő 2014. májusi számában). A genfi Yves Bouvier, a vámmentes tárolók királya körüli botrány erősen megrázta a kereskedői világot. A botrány akkor robbant, amikor egy orosz oligarcha, akinek az évek folyamán 2 milliárd dollárért közvetített műveket, rájött, hogy a megegyezett 2 százalékos komisszión felül Bouvier az árakat még 30-50 százalékkal toldotta meg. A másik híres eset a német Helge Achenbaché (lásd cikkünket a 22. oldalon), aki évtizedekig a piac sztárja, a leggazdagabb gyűjtők barátja és tanácsadója volt, s ma már börtönben ül. Saját kezűleg hamisította meg a megvett művek árát, például úgy, hogy a dollárt euróra írta át, miközben a két deviza között 20 százalék különbség volt… Nem véletlen tehát, hogy egyre gyakrabban emlegetik nemzetközi pénzügyi körökben a globális műtárgy-kereskedelem átvilágításának és szabályozásának szükségességét. (Megjelent a Műértő 2015. július-augusztusi lapszámában)

Darányi György